<<< Vissza

Magas színvonalon

2003. augusztus 15.

 
Ünnepélyes keretek között véget ért az 5. Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem. A résztvevők 15 óra elméleti és ugyanannyi gyakorlati képzésben részesültek, melynek alapgondolata az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, valamint annak még hátralévő feladata volt. A 38 állandó résztvevő tanúsítványt kapott a képzés eredményes elvégzéséről.

Az ötnapos képzés alatt 16 előadást hallgattak meg az érdeklődők. Az egész hétre jellemző volt, hogy nemcsak az előzetesen jelentkezők, hanem egy-egy előadáson a téma iránt érdeklődők többen is részt vettek. Azokon az előadásokon, ahol a haderőreform is szóba került, ott a helyi műszaki dandár parancsnokai és beosztottaik is nagyobb számban részt vettek.

A továbbiakban fórumok, konzultációk és kommunikációs tréningek alkották a programot. Kiegészítésképpen kulturális estek, barátságos vízilabda-mérkőzés és baráti beszélgetések színesítették a nyári egyetemet.

A résztvevők szerint kiemelkedően a legjobb nap a csütörtöki volt, amikor látogatást tettek a Damjanich Laktanyában, a 37. II. Rákóczi Ferenc műszaki dandárnál. Itt Nyers József alezredes tartott tájékoztatót és válaszolt a kérdésekre.

Visszatérve a záróünnepséghez, először Kókai Ernő, a Magyar Honvédség Kulturális Szolgáltató Kht. közművelődési igazgatója szólt a képzés jelentőségéről, megemlítve, hogy a szentesi Hegedűs László Helyőrségi Klub áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkával magas színvonalon szervezte meg immár 5. alkalommal a nyári egyetemet. Emiatt is fontos, hogy megmaradjon a népszerű nevén a Tiszti Klub, és nemcsak itt Szentesen, hanem minél több településen. Az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a fegyveres erők klubjainak hálózata, de a most tervezett haderőátalakítás ezt az elmúlt fél évszázadban sok változást megélt szervezetet is érinteni fogja.

Ezt követően a nyári egyetem fővédnöke Keleti György az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke zárta be a rendezvénysorozatot. Zárszavában ő is tájékoztatta a hallgatókat a védelmi felülvizsgálat részleteiről, megnyugtatva a helyieket, hogy a műszaki dandár tevékenységét, létszámát megőrzik, sőt részben fejlesztik. Megköszönte a hallgatók és a szervezők munkáját, majd átadta a tanúsítványokat a tanfolyamot eredményesen elvégzőknek.

Kála


<<< Vissza