<<< Vissza |
Némethy ismét költözik |
2003. augusztus 8. |
Közismert, hogy a szentesi Németh László az MTK csapatával aranyérmet
nyert a 2002-2003-as NB I-es labdarúgó-bajnokságban. A most kezdődött 2003-2004-es
pontvadászatot már nem a kék-fehéreknél folytatja. A Hungária útról Szombathelyre
igazolt. Ennek okáról beszélgettünk. - Önnek még élő szerződése volt az MTK-nál. Annak felbontását Ön kezdeményezte vagy közös megegyezést történt? - Közös megegyezéssel bontottuk fel mindenféle követelés nélkül. Így ingyen mehettem a korábbi volt egyesületemhez Szombathelyre. - Nem fél, hogy bejönnek korábbi aggodalmai, hogy Ön sérült, s a felkészülés folyamán nem tud kellőképpen felkészülni, s kevesebbet foglalkoztatják? - Az első műtétemet (2002. 12. 30) elrontották. A másodikat prof. dr. Hangody László végezte. Neki köszönhetem, hogy jobb a lábam. Négy és fél hónap telt el a második műtétem óta. Ez egy hosszú folyamat. Két hónap van még a teljes felépülésemig. Félni nem félek, mert tudom, hogy ha egészséges leszek, akkor helyem lesz a vasi gárdában. Addig csak azzal foglalkozom, hogy teljesen rendbe jöjjek. - A környezet régi, az edző új. A Détári Lajos név mit mond Önnek? - Az az igazság, én mint volt játékosként ismerem. Nagyon jó labdarúgó volt. A mostani csapatomnál a régi és új játékosok azt mondják, hogy edzőnek is jó. Nagyon várom a közös munkát. Úgy érzem, hogy pályafutásom és karrierem szempontjából nekem most az a legjobb, hogy Szombathelyre visszamentem. Számomra fontos a játék. Ilyen hosszú sérülés után az MTK-nál tíz-húsz perceket játszhattam volna, amire nem tudok építkezni, s ezért távoztam a kék-fehérektől. - Hány éves szerződést kötött a Haladással? - Három évre köteleztem el magam. - Mennyire befolyásolta a távozásban az, hogy az MTK nagyon beerősített az átigazolás folyamán? - Biztos, hogy befolyásolt. A védekező középpályás posztra, amit én is játszom, visszajött Halmai Gábor. Távozásom nem megfutamodás. Reálisan nézve a dolgokat, ő jobb játékos nálam. Mindenki felállít magában egy értékrendet, én is felállítottam. Tudom, hogy őt nagyon nehéz lenne kiszorítani az MTK-ból. Nem akarok várni egy-két évet, annál viszont jobbnak tartom magam, hogy csak tíz-húsz percet játsszak. Dunás Varga Zoltán |
![]() |