<<< Vissza

Világbajnokoktól tanultak

2003. augusztus 8.

 
A héten kezdődött a Szilver TSE hagyományos nyári tánctábora, s nem is akárhogyan. A standard táncban világbajnok olasz párostól vehettek leckét a legjobb hazai táncosok.

Évtizedes múltra tekint már vissza a nyári tánctábor Szentesen - tájékoztatott Szatmári Nagy Szilvia, az egyesület vezetője. A nyári szünet alatt is hetente bejártak táncolni a fiatalok, de ez a kéthetes tábor már egy alapozó tréning a versenyekre. Két helyszínen - a Dózsa-házban és a Kiss Bálint Általános Iskolában - készülnek a klub versenyzői. Többek között a szeptember közepén Szentesen rendezendő standard országos bajnokságra, de mindenekelőtt a zánkai diákolimpiára. Az augusztus 24-én kezdődő, hatnapos versenyre szinte mindegyik szilveres pár elutazik. Az edző pedig bizakodik.

Akik most még nem ismert versenyzők, hamarosan azok is befutnak - jósolja optimistán Szilvia, és tovább dicséri tanítványait. Akik most itt ragadnak mind kiváló tanulók, hiszen a bonyolult lépéseket cseppet sem könnyű elsajátítani. Ráadásul szinte mindenki tánctanár akar lenni közülük. Néhány idősebb tanítványa, Németh Anikó, László Csaba, Páli Erik már a Táncművészeti Főiskola hallgatói. Ők a táborban Szilvia segítségére vannak, délutánonként azonban az ő tudásukat is csiszolják, méghozzá a legjobb tanárok.

Mirko Gozzoli és Alessia Betti most látogattak harmadszor Magyarországra. Az olasz páros standardban amatőr világbajnok, idén már mindent megnyertek, amit lehetett. Rangos versenyen lettek bajnokok akkor is, amikor a Szilver tízszeres magyar bajnok párosa, Németh Anikó és László Csaba felvette velük a kapcsolatot. Tavaly már átadták tudásuk egy részét Szentesen is, Csaba pedig táncpartnerével, Szögi Szilviával rendszeresen kilátogat hozzájuk.

A világbajnokok három napig vendégeskedtek városunkban, s már az első nap csoportos órát tartottak, melyen szinte a teljes magyar élmezőny megjelent. A mintegy ötven páros látványa a táncversenyeket idézte, ahogy egyszerre mozdultak, pörögtek, s valahogyan soha nem ütköztek egymásba. Hogy mégsem verseny volt, azt egyrészt a táncosok életköri különbsége mutatta, másrészt Mirko Gozzolli ütemes számolása. A páros férfitagja vezette a foglalkozást, de mindig partnerével mutatták be az új elemeket. Kicsi koruk óta táncolnak együtt, azóta csiszolódtak már-már tökéletesre a mozdulataik. Tanulniuk azonban még nekik is kell, méghozzá a legjobb profiktól, a földijeiktől.

Kiderült, hogy milyen fontossággal bír például a fióknak a partner vezetésében az ujjak tartása. Itthon sok táncos másképpen tanulta. A résztvevők lábait is megdolgoztatta az olasz tréner, a lassú zárásokat gyakoroltatva. Főleg a kisebbek lába bicsaklott meg néha-néha. Szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő egy ilyen edzés. Ezeket Anikótól tudtam meg, aki a nézőtéren szorgalmasan jegyzetelt. Csabával ezt ők már tanulták, s amerre jártak, a tánctáborokban tovább is adták. Magasabb szintű versenyzők inkább az egyéni órákon sajátíthatnak el többet. Erre négy szentesi párosnak volt lehetősége.

Alig halkult el a Gozzoli-Betti páros záró táncát követő taps, Szögi Szilvit már csak pár perc választotta el a magánóra kezdetétől.

Amíg itt vannak, mindennap veszünk leckét tőlük Csabával - mondja lelkesen - hiszen a technikai tudásunkat tőlük kapjuk.

Szilvi egy éve még szegedi volt, de ide kellett költözniük, mert az ingázás rengeteg energiájába került. Most már kizárólag a táncra koncentrál, a táncművészetit is csak jövőre kezdi el. A következő külföldi versenyük a Tíztánc Világkupa lesz szeptember végén, Salzburgban.

Minden bizonnyal összefutnak majd a közeljövő versenyein az őket oktató olasz párossal is, hiszen már több alkalommal versenyeztek ellenük.

Darók József


<<< Vissza