<<< Vissza

Futballzászlók dobozban
Kolumbiában meglepődtek a levelén

2003. augusztus 1.

 
Sportklubok százaival levelez Dunás Varga Zoltán, így gyarapítja ma már több mint ötszáz darabos futballzászló - gyűjteményét.

Zoltán sport iránti rajongása közismert, hiszen hét éve tudósít több újságot - köztük a Szentesi Életet - különböző sporteseményekről, emellett a Kurca-parti B közép elnevezésű szurkolói csoport lelkes tagja. Egy másik helybeli gyűjtő, Somogyi Ferenc kollekcióját látva kapott kedvet ehhez a hobbihoz.

1999 őszén a Glasgow Rangers skót futballcsapat címére küldött levelet próbaként, s mint meséli, mindössze egy hetet kellett várnia a csapat zászlajára. Ezen felbuzdulva azóta húsz-harminc levelet is ír azokra a címekre, melyeket egy sporthetilap közöl. Külön füzetben vezeti, mely csapattól mit kapott : zászlót, mezt, prospektust vagy egyszerűen csak választ. Bizony előfordul, hogy a levélben jelzik, anyagi okok miatt semmit sem tudnak küldeni. - Évtizedekkel ezelőtt érte volna meg igazán elkezdeni - mondja kissé keserűen Zoltán, célozva ezzel arra is, hogy számára sem olcsó mulatság.

Főleg a labdajátékokért rajong egyébként, ez meg is látszik a gyűjteményen. Tekintélyes európai kluboktól, a Bayern München-től a Manchester United-ig számos küldemény érkezett már a szentesi férfi címére. A gyűjtemény legértékesebb darabját a Juventus-tól kapta, ez a klub egykori sztárjátékosának, Zidane-nak nevét viselő mez.
Zoltán a tizenkilenc megyei labdarúgó szövetségtől elkérte az összes hazai egyesület címét, így aztán apró községek (pl. Kocs, Kék) csapataitól is őriz relikviákat. Úgy vette észre, hogy sok, a fennmaradásért küzdő kis egyesület is áldoz rajongóira, s elküldik a színeiket jelképező zászlókat.

Ám nem csak a fociról szól ez a hobbi. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott aranyozott dombormű Zoltán büszkeségei közé tartozik. Emellett még a kézilabda, vízilabda, a Forma-1 sőt az amerikai baseball is képviselteti magát zászló formájában. Zoltán a városunkban megforduló külföldi sportolókat is megkörnyékezi. Az iráni pólósoktól is kért és kapott egy gyönyörű perzsahímzésű zászlót. Nincs egyedül az országban ezzel a hobbijával, néha cserélget is a többi gyűjtővel.

Tizenkét nyelven levelez rendszeresen. Ismerősei által lefordított szövegek kerülnek a borítékokba. Dél-Amerikába például spanyolul ír, de egy - a távoli érdeklődéstől meglepett - kolumbiai csapaton kívül még alig kapott onnan választ, pedig ez a nagy vágya. Több kudarc éri mint sikerélmény, de ez minden gyűjtőmunka velejárója. Sokan talán megmosolyogják, gyerekes dolognak tartják az effajta gyűjtőszenvedélyt, ő azonban büszke arra, hogy bár későn kezdte, 54 éves kora ellenére gyűjteménye már több mint ötszáz darabot számlál.
A szoba falára kívánkozik ez a kollekció, de Zoltán egyelőre dobozokban tárolja. Nem titkolt vágya annyit összegyűjteni, hogy körbetapétázhassa vele a lakást.

Darók József


<<< Vissza