Az elvágyódásnak, a nagy lehetőségeknek ma is egyik változatlan célpontja a legkisebb kontinens, a távoli Ausztrália. A bevándorlás mondhatni szüntelen folyamat és ebből "jó szokásunk" szerint nem maradunk ki mi magyarok sem. Legutoljára nagyobb hullámban az 1956-os események után keltek útra hazánkfiai és -lányai és meg sem álltak a déltengeri Ausztráliáig. A régebben ott élő európai telepesek - a történetírás tanúsága szerint - az akkori gyarmattartó Angliából érkeztek, méghozzá fegyencszállítmányok keretében. Ezt a nem mindennapi históriát foglalja össze lapunk olvasói számára az Ausztráliából érkezett különleges és érdekes levél, amelyből pár hétig rendszeresen közlünk részleteket. Az előzmény: évtizedek óta Ausztráliában él a Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban 1951-ben érettségizett, majd építészmérnöki diplomát szerző Somkúti Mária, férjével a szintén szakmabeli Drahos Istvánnal együtt. Ő vállalkozott az összeállítás megírásra, hogyan is kezdődött annakidején az "Ausztrál Paradicsom" meghódítása. Kezdeményezésüket ezúton is köszönve, legyen most már az olvasóké a forrásanyag. Az első flotta Terra Nulliusba (Ausztráliába) és az első telepesek útja. 1788. január 26-án a sydney-i öbölbe érkeztek Ausztrália első állandó európai lakói, az úgynevezett "Első Flottával"! Az 1700-as évek második felében Anglia olyannyira tele volt az apróbb bűnözőkkel, hogy már nem volt számukra hely a börtönökben. A kor számos szigorú puritánja akasztófáravalónak minősített minden egyes betörőt, tolvajt, zsebtolvajt, hamisítót, orgazdát, prostituáltat és bárkit, aki bármilyen formában is vétett a magán- vagy köztulajdon "szentsége" ellen. Így az általános felfogás szerint könyörületesnek számított, hogy ezeket a "pokolra való" bűnözőket a világ végére deportálják. Olyan teljesen ismeretlen, új földrészre, melynek partjait csak egyszer látták... nagyjából. Az amerikai gyarmatokra, a virginiai és marylandi ültetvényekre az 1776-os politikai események után Anglia már nem küldhetett fegyenceket olcsó munkaerőnek. Kétségtelen, hogy az elítéltek jelentős részét megrögzött bűnözők alkották, de volt közöttük olyan asszony is, akit egy cipó kenyér ellopása miatt ítéltek el, és olyan cselédlány is, akit pusztán valamilyen "tárgy" eltűnése miatt vádoltak gazdái. (Nem lehet csupán véletlen, hogy az elkövetkező időkben építészek, mérnökök, elsőrangú kőfaragók és iparosok is érkeztek, kik gyönyörű kőhidakat és jelentős kőépületeket alkottak, melyek ma is műemlékként védett hagyatékai az alig több mint 200 éves ausztrál történelemnek!) Az ítélet hasonló volt az összes fegyenc számára. Mai szemmel nézve ennek szigorúsága megdöbbentő, ha az enyhébb vétkezőket is figyelembe vesszük. Ugyancsak meglepő a könyörület és megbocsátás hiánya egy olyan keresztény társadalomban, ahol a hívők minden vasárnap templomba mentek, és minden étkezéskor imádkoztak. Bizonyára jelentős szempont volt, hogy az állandó településhez nemcsak férfiak, hanem nők is szükségesek! Elgondolkodtató, hogy 17 elítélt még a hajózás előtt meghalt. Még többen útközben! Vajon miféle orvosi ellenőrzés, kivizsgálás volt, vagy létezett-e egyáltalán, mielőtt az elítélteket Botany Bay-be szállították? A flottával összesen 1487 személy hagyta el Angliát, 759 elítélt 13 gyermekkel, 20 tisztviselő és még 695 haditengerész, tengerész és családtagjaik. Most az elindulástól menjük néhány hónapra vissza. 1786 augusztusában Lord Sydney kiadta az utasítást; szállítsanak 750 elítéltet a Botany-öbölbe mindenféle felszereléssel, amely földműveléshez szükséges lehet. Lord Sydneynek és társainak a leghalványabb fogalmuk sem volt az új gyarmatról. Arthur Phillip kapitány, akit a flotta főkapitányának neveztek ki, megállapította, hogy az állami "províziók" nem kielégítőek.

<<< Vissza