Tűzoltónak lenni - sokak által irigyelt, különleges feladat, szakma. Így van ezzel Molnárné Vida Szűcs Ildikó is. Azzal a különbséggel, hogy ő már a parancsnokság berkein belül van. 2003. július 2-án vehette át főhadnagyi kinevezését, amit Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony írt alá. - Tizenöt év munkája, ami mára beért - mondja -. 1988-ban jöttem a parancsnokságra dolgozni, mint ügykezelő. Ritkaság számba ment annak idején, hogy a parancsnokságra fiatal nő megy dolgozni. Elődöm Székely Jánosné Pannika néni, akit máig nagyon tisztelek, ekkor vonult nyugdíjba, ő 17 éves korától volt a tűzoltóság ügykezelője. Végig jártam a ranglétrát, elkezdtem alulról szépen felfelé haladni. Munka mellett iskolákba jártam, mérlegképes könyvelői tanfolyamot, majd főiskolát végeztem. Közben férjhez mentem és két kislányunk született. Sok segítséget kaptam a családomtól, a munkatársaimtól, másképpen nem ment volna a dolog. - A tűzoltók munkája, kemény, férfias feladat. Fiatal nő létére hogyan szokott meg ebben a közegben? - Az itt dolgozók tudják, hogy közösen sokkal jobban lehet dolgozni. Ez egy igen jó közösség. Munkatársaim közvetlen, segítő emberek. - Beszélgetésünk során említette, hogy pályája elején még nem is a tűzoltóság foglalkoztatta gondolatban. Mi akart lenni? - Rendőr szerettem volna lenni. Az egyenruha nem állt távol tőlem, és az is fontos volt mindig, hogy emberek között lehessek, velük foglalkozhassak, segíthessek nekik. - Hol képzelte el a munkahelyét? - A Belügyminisztériumba vettek fel kormányőrnek, de a túl erős családi kötődésnek köszönhetően ezt mégsem vállaltam fel. Úgy döntöttem mégis Szentesen maradok. Még nem bántam meg. Egyébként fiú ikertestvérem és férjem is itt tűzoltó. - A férjével itt ismerkedett meg? - Nem, már korábbról ismertük egymást. Az, hogy a testvérem, a férjem tűzoltó, sokat segít a munkámban. A vonulósok szemszögéből is láttatják a felmerülő problémákat. - Gazdasági osztályvezető. Hivatásos tűzoltó. Hogy az utóbbi meglegyen, mit kellett elvégeznie? - A tűzoltó alapfokú iskolát, amit jó eredménnyel végeztem el Algyőn. Olyan helyekre juthattam el tűzoltóként, ahová civilként soha, pl Ferihegyre, a pszichikai pályára. Igazán nagy élményben volt ott részem. Teljes felszerelésben, légzőkészülékkel kellett a zárt, füsttel telített akadálypályán végigmenni. Örülök, hogy legalább ezt teljesíthettem, hiszen nagyon érdekesnek, ugyanakkor nagyon nehéznek ítélem meg a tűzoltói szakmát. Nagyfokú fizikai állóképességre és kitartásra van szükség ehhez a munkához. Figyelemmel kísérem a tevékenységüket, munkájukat, hiszen érdekel. Nőként az a feladatom, és kolléganőimnek is, hogy a biztos, megfelelő hátteret biztosítsuk az állománynak a minél szakszerűbb és biztonságosabb munkavégzéshez. - Volt már nehéz helyzetben? - A legelső, legnehezebb helyzetem azt hiszem az a döntés volt, amikor elvállaltam a mostani feladatot. Én nem bántam meg, remélem kollégáim sem. - Volt már vonulni a fiúkkal? - Igen, a Parancsnok Úr engedélyével kolléganőmmel együtt voltam már tűzesetnél. Pótkocsit vontató traktoron szalmabálák égtek. Gyorsbeavatkozóval oltottuk el a tüzet, majd vízért mentünk a RÁBÁ-val. Azóta is kikívánkozom a laktanyából, de erre nincs lehetőség, hiszen szigorú szabályok vannak amelyeket be kell tartani, és vonulószeren csak az azon szolgálatot teljesítő személyek tartózkodhatnak. De azért erre a vonulásra büszke vagyok. El kell mondanom azt is, hogy jelenleg 4 munkatársnőmmel dolgozunk a parancsnokságon. Elismerik a munkánkat és tisztelnek bennünket. Ez manapság nem jellemző a munkahelyekre. - A családban folytatódik a tűzoltó szakma iránti vonzalom? - Talán igen. Mindenesetre a gyermekeim és testvérem gyermekei is büszkék ránk, szeretnek a tűzoltóságra bejönni. Pár éve a kisebbik lányom ejtett arról szót, hogy majd ő is a tűzoltóságon fog dolgozni, de addig még sok víz lefolyik a Tiszán... Az emberek szeretetét és a segítségnyújtást azért szeretném ha továbbvinnék.

<<< Vissza