Hojcsi Pál nyugalmazott középiskolai igazgató mondogatja, ha rákérdeznek: életében óriási jelentősége volt a véletlennek és a szerencsének. Véletlen volt az, hogy pedagógus lett. Az úgy történt, nézeteltérése támadt egykori történelemtanárával, s hogy bebizonyítsa, neki van igaza, elkezdte tanulni a történelmet. Mindaddig, mígnem megszerette. - Amikor végeztem, ő hívott a Bethlen Gábor Gimnáziumba tanárnak. Nem tudott segíteni, ugyanis Szentes kapta az álláshelyet Vásárhely helyett. 1952. július 16-án jelentkeztem a Horváth Mihály Gimnáziumban. Ott előbb azt mondták, nem kellek, aztán két óra múlva meggondolták magukat: "ha tetszik a hely, maradj" - fordultak hozzám. Mondtam: én is megszoktam már itt. Ezzel eldőlt a sorsom. Azóta is itt élek. - Hódmezővásárhelyen született, a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészettudományi karán végzett. De szentesinek vallja magát. Valóban megszokott itt? - Igen. Ami pedig a szerencsét illeti, olyan testületbe kerültem, amely a legjobb erőkből állt. Élén Szöllősy Géza igazgatóval, akit munkája, életvitele nyomán példaképemnek tekintettem. Huszonkét éves igazgatói munkásságom alatt sokat merítettem tőle. Ma is hálás szívvel gondolok rá. Csodálatos ember volt, aki nagy köztiszteletnek örvendett. Egyetlen igazgató volt az országban, aki 1942-től '61-ig igazgatóként dolgozhatott. Egészen '68. augusztus 16-áig dolgozott a gimnáziumban. Történelem-földrajz szakos tanár. Közben szakfelügyelő, a dolgozók középiskolájának megyei általános felügyelője. A feladatot úgy oldotta meg, hogy három nap tanított a gimiben, három nap pedig az iskolákat látogatta. - A Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában azonnal az igazgatói székbe ültették. Vállalta, holott egy új, egészen más oktatási intézménybe került, s mindjárt vezetőnek. - Az egészségügyi képzést én indítottam el. Az iskolának nagyon jó híre volt a városban. Nagyon jó tantestülettel rendelkezett. Amire külön büszke vagyok, a huszonhárom pedagógusból tizennyolcan a tanítványaim voltak. Ez ma sincs másképp. A szülők szerették. Mindig kevesebb volt a hely, mint amennyit föl tudtunk volna venni. - Hogyan érzi, megbecsülték a munkáját? - Büszke vagyok a kollektívára, az eredményekre, amelyeket elértünk. Sok mindent köszönhetek nekik. Ami elismerést a magamfajtának meg lehet kapni, azt én megkaptam. Úgy érzem, becsültek az életben. És aminek nagyon örülök, kiváló emberek ültek a helyembe. Mindig azt tartottam, egy vezetőnek kötelessége kinevelni a jó helyettesét. - Beszélgetésünk apropója: az aranydiploma, amit szeptemberben vehet át Szegeden. - Az ötven év végeredményben ötvenegyedik lesz. Amit végigtanítottam. Nyugdíjaztatásom után is aktívan dolgoztam. Sokan hallatták hangjukat: aki azelőtt plébános volt, az ne menjen arra a helyre harangozónak. Erre azt mondtam: én az igazgatói állást beosztásnak tekintem, a foglalkozásom pedig tanár. Nagyon jó a kapcsolatom a testülettel, ami azt jelenti, tartozok valahova, van egy közösség, amelyben nagyon jól érzem magam. Mint óraadót is nagy szeretettel fogadtak. - Szeptembertől? Óraadó tanárként dolgozik tovább? - Még nem tudom. Reménykedem, hogy ott lesz a nevem a nevelők névsorában. - És ha nem? - Hiányozna a tanítás, nagyon. - Sokat beszélnek a tanár-diák kapcsolatról. Önnek mi a véleménye a viták kapcsán? - Szerintem alkat kérdése, ki hogyan tudja megtalálni a kapcsolatot az emberekkel. A tanárnak rendkívül jó kommunikációs készséggel kell rendelkeznie. Bele kell bújni a gyerek bőrébe, onnan nézni a dolgokat. Azt mondom, valaki akkor öregszik meg, amikor nem érti meg a fiatalságot. Igyekeztem mindig megérteni a diákot, de van a pedagógiában egy olyan elv, ami azt mondatja velünk: követelek, mert szeretlek. A tanulókkal mindig nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki. Megértettük egymást. Az irodám ajtaja állandóan nyitva állt előttük. Mindig is többre tartottam, ha elbeszélgetek a diákkal, mintsem igazgatói megrovásban részesítsem. És nagyon tudok örülni az eredményeiknek, sikereiknek. - Sokat vállal magára. Nyugdíjasként is fáradhatatlannak tűnik. - Ez az életvitelem, a mentalitásom. Szeretek nyüzsögni. Amire megkérnek, elvállalom. Úgy vagyok vele, amíg hívnak, számítanak rám. Korábban a TIT helyi titkára voltam, ma elnöke vagyok a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Számos bizottságban tevékenykedtem és tevékenykedem ma is. - El lehet mondani, megszerette Szentest. Tett is érte, sok minden fűződik a nevéhez. És a szülőváros? - Gyakran járok át Vásárhelyre. Vegyészmérnök lányom ott él, már ő is átpártolt pedagógusnak. Olyan mint én, nyüzsgő, benne van a társadalmi életben. A pedagógia területén már túlszárnyalta eredményeimet, amire nagyon büszke vagyok. Hogy pedagógus lett? Általában azt mondják, nem egy megbecsült pálya. Akik erről közelítik meg a kérdést, azok csak az anyagi oldalát nézik. Igaz, eléggé szűkmarkú a kormány. Mégis azt mondom, központi utasításra senkit nem fognak tisztelni. Mindenkinek saját magának kell megteremteni azt, hogy becsüljék. És mindezt csak a tanulóifjúságon keresztül teheti, ők viszik ki az iskolából a hírt, azzal megnyerik a szülőket, a társadalmat. Munkával, példamutatással. Lovas József

<<< Vissza