<<< Vissza |
Jelentés az éves tevékenységéről |
2003. július 18. |
A Szentes Városért Közalapítvány Kuratóriumának munkájáról, valamint pénzügyi
helyzetéről évenként tájékoztatást kap a városi képviselő-testület. Az alapítvány
alapszabálya előírja, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni a Szentesi Élet
hasábjain. Az alábbiakban az elmúlt évről szóló beszámolót ismerhetik meg
az olvasók. 2002-ben a Kuratórium új elnök - Móra József - vezetésével végezte munkáját, mivel dr. Imre Ernő, a kuratórium elnöke lemondott a megbízatásról. Ezúton is tiszteletünket és elismerésünket fejezzük ki az odaadó munkájáért, valamint azért a szervező tevékenységéért, amivel a közalapítvány presztízsét megteremtette. Az elmúlt évben a kuratórium 4 alkalommal ült össze. Az ülések határozatképesek voltak, s minden döntést teljes egyetértésben született. A beérkezett kérelmeket minden esetben elbíráltuk, és amit támogatásra érdemesnek tartott a kuratórium, azt anyagilag is támogatta. A Közalapítvány eddigi tevékenységét a Szentes Városi Ügyészség ellenőrizte. Megállapításait, valamint változtatásra irányuló javaslatait a T. Képviselő-testület az elmúlt évben megtárgyalta és a törvényes működéshez szükséges módosításokat az alapszabályban biztosította. Az év második felében Móra József elnök - akit városi képviselővé választottak - összeférhetetlenség miatt lemondott tisztségéről. A képviselő-testület decemberi ülésén Labádi Lajos kuratóriumi tagot bízta meg az elnöki teendők ellátásával. A kuratórium tagjai ezúton is hálás köszönetüket fejezik ki mindazoknak a gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek, akik egyéni adományaikkal támogatták a városfejlesztést szolgáló nemes célokat. Továbbá külön köszönetet mondanak azoknak az ismeretlen támogatóknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1%-át a közalapítványnak adták. Él bennünk a remény, hogy e névtelen jótevők száma az elkövetkező években növekedni fog. Külön köszönetüket fejezik ki Pongó Gyulánénak, Tímárné Stabarecz Teréznek és Váriné Kádár Margitnak, akik önzetlenül végzik a közalapítvány könyvelését, ezzel is segítve a törvényi megfelelőséget. Móra József leköszönő elnök |
![]() |