<<< Vissza |
Sakktábor |
2003. július 18. |
![]() A kezdő és a haladó csoportok délelőttönként nem csupán gyakorlati tudásukat fejleszthették, de a versenyekhez szükséges elméleti tudást egy részét is megszerezhették. Délután a gyakorlás mellett másfajta programokat is biztosítottak a gyerekeknek : így együtt játszhattak a ligeti játszótéren és a melegfürdőben is. Aki akart, persze délután is sakkozhatott. Az első néhány napon a gyakorlás és a tanulás volt a fő elfoglaltság, viszont később már lehetőség volt az igazi tudás felmérésére. Szerdán délután dr. Makay Andor sakkszimultánt játszott mind a 19 gyermekkel, ami természetesen nagy élményt jelentett az ifjú sakktanoncoknak. Csütörtök és péntek délelőtt a résztvevők versenypartikat játszottak egymás ellen, melynek eredménye a következő: Kezdők csoportja: 1. Kóczán Dávid, 2. Csercsinszki Bence, 3. Székely Kornél. Haladók csoportja: 1. Bardóczi János, 2. Lakos Ádám, 3. Varga Máté. A versenyen minden táborozó részt vett, és persze senki sem távozott üres kézzel. A táborvezető Kőhalminé Forrai Julianna szerint ez az egy hét igazán hasznos és értelmes elfoglaltságot jelentett a gyerekeknek, sokat tanulhattak, és persze az sem az utolsó szempont, hogy a szülő jó helyen tudhatta a gyereket. A tábor célja elsősorban a sakk szeretete és népszerűsítése volt. A tanárnő - aki a múlt nyáron középfokú edzői vizsgát tett - hosszú évek óta foglalkozik sakkoktatással, szakkört is tart a Klauzál iskolában. Versenyekre járnak, 5 alkalommal már az Országos Diákolimpia döntőjébe is bekerültek. A jelenlévő gyerekek sakkszeretetét, és tudását látva ez nem is meglepő. K.A. |
![]() |