<<< Vissza

Osztályváltás rögbiben

2003. július 11.

 
Sporttörténelmet írt a szentesi VSC "'91-esek" rögbicsapata, hiszen tizenkét évvel az első hivatalos mérkőzésük után osztályváltásra készülnek.

- A csapat második lett a másodosztályú bajnokságban felsőbb osztályba léphetnek. Milyen alapon? - tettem fel a kérdést Törőcsik Sándornak az együttes játékos-edzőjének.

- Esztergom nyerte az idei pontvadászatot. Nekik már van egy csapatuk az NB I-ben, így másikat nem indítanak. A bajnokság kiírása így szól: ha az NB II bajnoka nem indul az első osztályban, akkor a második helyezett osztályzót játszik a továbblépésért. Beadtuk indulási igényünket a szövetséghez, ők arról értesítettek bennünket, hogy nem kell osztályzót játszani, mivel növelik az NB I létszámát, így egyenes ágon léphetünk tovább.

- A lehetőség adott, el is indulnak a magasabb osztályban?

- A három hete megtartott közgyűlésen a srácok igennel voksoltak. Mindössze két fiatal játékos szavazott nemmel.

- Korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt kevesen tudnak edzeni. Az NB I-ben több edzésre van szükség. Ezt hogyan oldják meg?

- Mivel a srácok a magasabb osztály mellett döntöttek, az említett gondot valóban meg kell oldanunk. Remélem sikerülni fog.

- Szükség van a csapat megerősítésére. Milyen tervei vannak?

- A Békéscsabából, mivel ők megszűnőben vannak, három-négy játékos jelezte, hogy szeretne nálunk játszani, nekik van is NB I-es rutinjuk, ők már szerepeltek az első osztályban.

- A jelenlegi "'91-esek" közül - önön, mint volt válogatotton s Fekete Csanádon, a jelenlegi válogatott játékoson kívül - van-e olyan, aki megüti az NB I-es szintet? Nem félti az együttest?

- Mivel rajtunk kívül több olyan srác is van, aki eléri az első osztálynak megfelelő szintet, természetesen nem féltem a csapatot. Előttünk az egész nyár. Az edzőtáborban sok minden kiderül.

- Az NB I-ben előírt a "kadett" csapat szerepeltetése. Önök ezzel hogyan állnak?

- Megpróbálunk mindent. Van egy olyan lehetőség, ha ősszel nem tudunk indítani Kadett csapatot, s ezt időben jelezzük a szövetségnek, akkor igényelhetjük azt, hogy majd tavasszal pótoljuk be az őszi fordulókat.

- Mi a csapat további programja az NB I-es nyitányig?

- Július 12-én Debrecenben szerepelünk egy hetes tornán. Augusztus elején edzőtábor lesz Agárdon. Ott játszunk két edzőmérkőzést, augusztus 16-án mi rendezünk egy nemzetközi hetes tornát.

- Magasabb osztály, több kiadás. Mindezt hogyan fedezi a gárda?

- A városnak van olyan sportkoncepciója, hogy fizeti a nevezést és az útiköltséget. Ezzel kapcsolatosan most keressük meg az illetékeseket. Bízom abban, hogy a város biztosítja a működési költségeinket.

Dunás Varga Zoltán


<<< Vissza