<<< Vissza

A szeretet szolgálatában

2003. július 11.

 

Májustól Farkasné Márton Katalin a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szentesi csoportjának a vezetője. A szegények szolgálatát szem előtt tartó asszony már korábban is részt vett a munkában. Azt mondja, az ambíciói is segítették a vállalásban.

- A segítséget hatékonyabbá lehetne tenni egy rendszeres szolgálatban - meséli. - A már kialakított kapcsolatokat erre felhasználni. Hiszen másokért tesszük a dolgunk, nem magunkért. Azt azért el kell ismerni, hogy eddig is áldozatos munkát folytattak a szentesi csoportban. Soha nem jöttek ki a fényre, nem mutatták magukat. Alig lehetett hallani a tevékenységükről. Pedig tíz éve szerveznek.

- Mit lehet tudni a munkájukról?

- Különböző akcióink vannak, amikor szállítmányt kapunk különböző helyekről, annak a szétosztását szervezzük. De mi magunk is gyűjtünk. A gyimesi gyerekek nyaraltatása után készülünk egy újabb csoport fogadására.

- Beszélgetésünk apropója lényegében a csángó gyerekek vendégsége. Mit csináltak Szentesen?

- Gyimesfelsőlokról, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumból érkeztek hozzánk diákok. Kilencen jöttek, egy kísérővel. A tábor eredetileg több gyereknek nyújtott volna lehetőséget, de csak ennyien tudták megfizetni a vonatjegyet Temesvárig. Elhoztuk és vissza is vittük a temesvári vonathoz őket, de itt, Magyarországon is a mi költségünkön utaztattuk a vendégeket. Egy egész héten át. Három napig Szankon voltak, ott kaptak szállást. A markotányos brigád innen ment etetni őket. Aztán jártak Szegeden, Ópusztaszeren, Nagymágocson, Kiskunmajsán. Nagyon tetszett, óriási élmény volt számukra az élményfürdő. Szinte állandóan a medencében lettek volna. Odakint a hideg patakot ismerik a településükön. Nem tudtak úszni sem. Nagyon tetszett nekik Ópusztaszer, ahol megtekintették a Feszty-körképet.

- Honnan ez a kapcsolat? Hogyan jutottak el Gyimesfelsőlokra?

A kérdésre Halmai István, a szeretetszolgálat aktivistája adja meg a választ.

- Már régebbről ismertük a plébánosukat, Berszán Lajost, aki később, amikor felépült az ottani iskola, annak előbb ideiglenes, majd kinevezett igazgatója lett. Az óvodától a középiskolai érettségiig folyik a képzés ott. Gyimesi, csángó és csíki gyerekek járnak oda. Ez a vidék nagyon gyönyörű, de talán a legszegényebb is Romániában. Rá kellett jönnünk, hogy a buszköltség nekik nagyon drága, egy ottani félhavi fizetésnek felel meg. Többen nem bírták anyagiakkal. Kilenc gyermek és egy kísérő tudott végül is elutazni. A vonatjegy 720 ezer lej Temesvárig és vissza. Közel hatezer forint így is. Azok jöttek, akik útlevéllel rendelkeztek. Az sem olyan egyszerű, csak a megyeszékhelyen intézik. És időbe telik.

- Hogyan utaztak, mivel érkeztek Szentesre a vendégek?

- Temesvárig átszállás nélkül utazhattak. Kimentünk elébük, onnan mi hoztuk el és szállítottuk is vissza a csoportot. Gépkocsival, autóbusszal utaztattuk a 12-17 éves korú gyerekeket. Fogadásukra sokan megmozdultak, segítettek, mi nagyon hálásak vagyunk és köszönjük mindenkinek!

- Magyar nyelven tanulnak odakint?

- Igen. Az iskolájuk aránylag jól felszerelt és nagyon szép. Gyönyörű helyen van, kollégiummal. Az oda járó gyerekek több kilométert utaznak, gyalogolnak. Van olyan kisgyerek, akinek az utolsó járműközlekedés után még 15 kilométert kell gyalogolnia otthonáig. Egy tanyacsoportban lakik.

- Nagyon sok ruhát szedtek össze, könyveket például. Sok ajándékot kaptak. Nem tudtak mindent elvinni - veszi át a szót Farkasné Márton Katalin. - Úgy tervezzük, hogy ami még itt maradt, egy mikrobusszal elvisszük nekik. A legjobb tanulmányi eredményt elért legszegényebb gyerekek kapnák. Vannak közöttük olyanok, akik még a megyehatáron túl nem jártak.

- Van egy másik akciójuk is. Hol tartanak a biciklik gyűjtésében?

- Az országos máltai központ felhívása. A programhoz Szentes is csatlakozott. Kárpátaljára kerékpárokat fogunk kivinni. Gyűjtjük a járgányokat. Az utat augusztusban vagy szeptemberben tervezzük. Szeretnénk a lakosságot arra kérni, hogy támogassanak bennünket. Hiszen a kerékpár ott nagyon fontos közlekedési eszköz. Szeretnénk minél több járgányt kivinni.

- A szeretetszolgálat aktivistái hol találhatóak Szentesen?

- A Rákóczi utcán, a Csengettyűs iskolaként ismert épületben péntek délutánonként ruhaosztás van, tervezzük, hogy a Sáfrány Mihály utcában, a volt MHSZ székházban alakítunk ki egy olyan helyet, ahol az adományokat tudjuk gyűjteni, valamint fogadhatjuk az embereket. Két telefonszámunk él, mégpedig: 311-918 és a 30/539 9711.

Lovas József


<<< Vissza