<<< Vissza

Természeti kincseink

2003. július 11.

 
A képviselő-testület júniusi ülésén elfogadta a Szentes Lapistó-Fertő terület helyi védelem alá helyezését. A természetvédelmi területről beszélgetünk a tájat jól ismerő szakemberrel, Móra József önkormányzati képviselővel, a kereskedelmi, mezőgazdasági, idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnökével.

- A Lapistó-Fertő elnevezésű határrész Szentes igazgatási területén, a városmagtól 4-5 kilométerre dél-keleti irányban található. Bemutatásánál hol húzná meg a képzeletbeli vonalat? - kérdeztük a képviselőt.

- Talán úgy, hogy Kántorhalomnál elindulva végigmegyünk a fábiánsebestyéni úton, onnan jobbra elfordulunk a volt külső-dónáti iskola utáni dűlőn, azon végigmegyünk, kiérkezünk a Nagymágocs-Szentes összekötő útra, onnan visszafele fordulva a városba, elérünk a TV-torony sarkánál lévő akácosig, illetve tölgyesig, s ha megfordulunk, akkor visszaérkezünk Kántorhalomhoz. Durván ezek a terület határai. Annak a területnek, amely közel 3-3 és félezer hektárt ölel magába. A táj kétharmada gyep, legelő. Halastó-töltésekkel ellátott, vízállásos terület. Ami azt jelenti, hogy a mezőgazdaság itt nem tudott tért hódítani. Így megmaradhatott az úgynevezett ősgyep, szinte háborítatlan élőhelyet biztosít.

A képviselő vallja, a város büszke lehet arra, amit a természetvédelem területén megtett. Kezdődött az 1953-ban, most ötven éve védetté nyilvánított Széchenyi-ligettel. Azt követte 1990-ben a cserebökényi védelmi körzet, az ötezer hektáros területnek rögtön a legmagasabb védettségi fokot biztosította, tájvédelmi körzet lett. Abban az időpontban lett védetté nyilvánítva az úgynevezett Zsuk sziget, ami szintén jelentős természeti értéke a városnak. Utána következett 2001-ben a Körös árterülete.

- És eljutottunk 2003 júniusáig, amikor a Fertő-Lapistó körzet vált védetté...

- Az előterjesztés felsorolja mindazokat az értékeket, amik ott találhatók. Sok van belőlük és csodálatosak. Megnyugtatásul elmondom az érintetteknek, hogy az Európai Unióban nem jelent egy olyan kötöttséget, mint amennyire gondolnak, és mint amitől félnek. Ellenben olyan előnyöket jelent, melyekkel nemcsak a mezőgazdasági támogatásokat lehet a későbbiek során figyelembe venni, hanem azokat a környezet- és természetvédelmi támogatásokat is, melyek az unióban erre a célra el vannak különítve. Ebből a szempontból a város jó helyzetben van, mert az itt termelt termékeket mindjárt biotermék kategóriába lehet besorolni. Ezek a piacon sokkal jobban meg lesznek becsülve.

- Azonban a területtel kapcsolatban tiltások is léteznek.

- A tiltások gyakorlatilag nem jelentenek súlyosabb korlátozásokat, mint amik jelenleg érvényben vannak, itt nem lehet repülőgépes növényvédelmet végezni, intenzív növényi kultúrákat termeszteni, amit eddig sem termeltek. Paprikát, olyan növényeket, amelyek súlyosabb károkat okoznának. A lakosság kezelési útmutatást kap, abban kitérnek minden olyan lehetőségre, amit szabad, illetve mi az, amit nem szabad tenni.

- Az ottani gazdák mégis hogyan fogadták a dolgot?

- A tulajdonosokat összehívtuk, közel 300 tulajdonost érint a terület. Köztük vannak jelentősebbek, mértékadók. A nagyobb tulajdonokat képviselők ma már az igenlő nyilatkozatokat leadták. Tehát nem az ott élő gazdák ellenére cselekedett az önkormányzat, hanem velük együtt. A védetté nyilvánítás után tájékoztatni kell őket, kezelési útmutatásokat kell adni. Probléma eddig sem merült fel, hiszen ez a terület nem azért került védettség alá, mert ott valami olyan tevékenységet végeztek, amit nem lehet, hanem mert az ott élő gazdák megtudták a területet úgy őrizni.

Európában nagyon kevés helyen tudják bemutatni az erdei sóvirágot, mint például ezen a területen. Nagyon kevés helyen van olyan madárvilág, mint a fertői réten. És ez nem a környezet- és természetvédelmi hatóság érdeme, hogy ilyen természeti értékekkel bír Szentes, hanem az itt élő emberek érdeme. Nem károsították a környezetüket. A terület értékét mutatja az Ópusztaszeri emlékparkban található szélmalom, amit itt bontottak le, s állították fel az emlékparkban, valamikor az 1980-as évek elején. Vannak értékek, amelyeket föl kell majd tárni. A területnek egyetlen egy óriási hátránya van, hogy a régi tanyaterületek, tanyák, emberek, akik élettel töltötték meg a területet, ma már hiányoznak onnan.

Lovas József


<<< Vissza