Hát ez is megtörtént: egy új híd a Dunán két avatással. S mindez úgy, mintha másképpen nem is történhetett volna. Mert ha másképpen történt volna, mondjuk úgy, hogy a volt miniszterelnök és a mostani együtt gurították volna a söröshordót a hídra, akkor azt még Petőfi Sándor is hitetlenkedve "zavart ész meséjének" tartaná onnan felülről. Ez a mesébe illő szép legenda nem született meg, pedig a híd a legendás Szent László király nevét kapta, s mily öröm tölthette volna el a hitre még éhes magyarok szívét, ha megállapíthatták volna: lám ma is vannak csodák, s lám dicső László királyunk lovagias lelke még ma is tudja a dolgát. Ám ez nem következett be! Napjainkban, az Európai Unió kapujában álló magyar nép nem kapott ízelítőt nagy királya lelkéből, aki jelleme által "szívén ragadta meg a nemzetet" (Pohászka). Épp jókor! Szívén megragadni a magyar nemzetet? Melyik szívén? Kétszívű népet tényleg megragadni, s arra hangolni, hogy hidat építsen a bal szíve és jobb szíve közé, ( ha már szegénységből milliárdos hidat tud építtetni a széles Duna fölött), erre tényleg csak valami isteni csoda volna képes! Vagy rajtunk tényleg gyógyíthatatlan kór végzi a munkáját? Attól tartok, hogy igen, valami halálos kór! Van neve is, de nem mondom ki. Csak a hatását mutatom meg egy most halva fekvő híres irodalomtörténész megfogalmazásában. Erről a halálosnak nevezett kórról mondja ő: "... arra jó mindenekfelett, hogy vele megmámorosodott tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki s mihez van joga" (Vezér Erzsébet). Ismétlem: e kór nevét nem mondom ki. Mert szégyellem kimondani. De aki maga is rájön e kór nevére abból a kétszívűségből, mely hosszú idők óta már ünnepelni sem tud, az jó diagnoszta; csak legyen jó orvos is a maga területén: főleg a családban, az iskolában és a templomban. A Duna új hídja felavatásának az lett volna a történelmi feladata, mint annak idején Szent István szentté avatásának. László tudta, hogy az üzenet Európának szól, az akkori kor kívánalmai szerint. Ma egy szegény ország forintjaiból épült impozáns hídnak egy szívet felmutató felavatása is üzenet lehetett volna nyugat felé: "igaz, hogy a fejünk nem egyformán gondolkodik, de szívünk ennek ellenére egy, tehát nem kell tőlünk félni!" Ez az üzenet nem hangzott el. De a híd ettől függetlenül végezni fogja dolgát. Néma csendben cipeli a rajta keresztül közlekedő emberek és érdekek terhét. Türelme is hosszúnak ígérkezik, s talán ki tudja várni azt a történelmi pillanatot, mikor kitör a magyar szívek igazi forradalma, mely pokolra fogja küldeni népünk végre idejében tetten ért kórságát, s mindazt ami ennek következménye. Hogy képesek legyünk észrevenni és megragadni mindent, amihez jogunk van. Főleg a szegények jogát! Vági László

<<< Vissza