<<< Vissza

Egészségmegőrzés a fürdőben

2003. július 11.

 
A gyógyfürdőt 1962-ben török mintára, Dávid Károly (Népstadion) tervei alapján építették. Az épület az átadás óta nem volt felújítva, azonban a modern igények és a növekvő vendég- és beteglétszám miatt ez mára időszerűvé vált. A gyógyfürdő a kórház keretein belül működik, ahol izületi, mozgásszervi, műtét utáni rehabilitációs utókezelés, és krónikus nőgyógyászati betegségben szenvedő emberek kezelése folyik. A felmérések szerint a fürdő kihasználtsága jó. 250 fős kapacitás mellett a fizio- és mozgásterápia valamint a fizető vendégek száma napi átlagban 196-ra tehető.

Szentes Város Önkormányzata, a Szentesi Területi Kórházon keresztül már az elmúlt évben nyújtott be pályázatot a gyógyfürdő bővítésére és felújítására. A program akkor 66,7 millió forint bruttó költséggel, 50 millió forint támogatás mellett került kialakításra, de ez a pályázat akkor sajnos nem nyert. Idén ismét alkalom nyílt pályázat beadására, melyet a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács írt ki. A pályázatot az önkormányzat nyújtotta be június végén. Az elbírálási idő megközelítőleg két hónap.

Ha a pályázat kedvező elbírálásban részesül, a munkálatokat még idén ősszel megkezdik, és jövő nyár végére már át is adhatják az átalakított gyógyfürdőt, mely a felújítás után a térség egyik legmodernebb ilyen típusú létesítményévé válhat. A tervek között szerepel a tetőtér beépítése amivel több, mint 500 négyzetméter hasznos alapterületet nyer az intézmény. A tetőtérben elhelyezésre kerülhetnének a személyzeti helyiségek, valamint kialakítanának egy 12 ágyas nappali szanatóriumot is. A szanatóriumban a betegek kúraszerű rehabilitációs kezelésénél biztosítva lesz a pihenési idő, amivel hatékonyabb a kezelés, ezáltal pedig a gyógyulási idő is rövidebbé válik. A tetőtér-beépítés miatt a földszinten növelhető a kezelési terület, ami szintén kedvez a gyógyulni vágyóknak. A gyógyászati részleg átalakításával további kezelési helyiségek kialakítására is lehetőség nyílna.

A betegek minél jobb ellátása érdekében természetesen fontos a gyógyászati eszközök cseréje és fejlesztése. Ide- tartozik a súlyfürdő fejlesztése, négyrekeszes elektromos fürdő , kombinációs kád, szánsavas kád, extenziós vibrátor, pulsatron mágnesmezős terápiás készülék vásárlása. Biztosítani kellene a medencék csúszásmentes burkolását és a légkondicionálást is. Ugyancsak fontos és mindenképpen megoldandó feladat a mozgáskorlátozott infrasruktúra kialakítása a szociális blokkokhoz és a tetőtéri nappali szanatóriumhoz is.

Az alábbi felújítások, átalakítások mintegy 87,5 millió forintba kerülnek. A pályázati kiírás szerint 80 százalékos a vissza nem térítendő állami támogatás, és a programhoz 20 százalékos önerő, azaz 17,5 milliós önerő szükséges. A Csongrád Megye Közgyűlése június 26-ai ülésén tárgyalta meg, és fogadta el azt az előterjesztést, melynek értelmében a megyei önkormányzat 10 millió forintot biztosít az önrészhez. Szentes költségvetését a gyógyfürdő rekonstrukciója összesen 7,5 millió forinttal terheli.

K. A.


<<< Vissza