<<< Vissza |
NB II-ben a férfiak |
2003. július 4. |
A Szentesi Kinizsi férfi kézilabdacsapata az utóbbi években megjárta a
poklot és a mennyet. Hiszen az együttes volt a megyebajnokságban utolsó
is, s most a 2002-2003-as bajnokság végén lehetőség nyílt arra, hogy az
NB II-ben szerepeljenek. Beszélgetőtársam Dobos László a csapat vezetője. - Az ön elképzelései a bajnokság végére mennyire valósultak meg? - Mint edző, semennyire. Én azt ígértem 2002 februárjában, hogy a csapat bajnok lesz. Ez nem valósult meg, csak másodikok lettünk. Elveim, céljaim kútba estek. Most, hogy a nyakamba szakadt a vezetés is, azt mondom, hogy a csapat elérte célját NB II-es lett. - Csalódottnak tűnik. Ön nem tette magasra a lécet? - Nem. Leírtam elképzeléseimet, pontszámban, játékformában, taktikában, technikában és védekezésben. Az elképzelésemhez képest 50 százalékot nyújtottunk. Ez az én hibám. Mindazt, amit elképzeltem, nem tudtam megtanítani, beléjük verni. Megbuktam mint edző. - Ez kemény önkritika. Önmagára vállalja a csapat hibáit? - Természetesen. Ez csak az én hibám, nem a csapaté. Ők óriásit fejlődtek és ugrottak, hiszen az utolsóból lettek másodikok. - Ez a gárda, a magasabb osztályban való szerepléshez elég erős-e, várható-e erősítés. - Külön kell a dolgokat választani. A csapat kapott egy lehetőséget. Én azt mondom, hogy az NB-s szereplés jórészt a szervezettségtől függ. A csapatok jönnek, mennek, játszanak, győznek, kikapnak. Egy szervezett gárdának össze kell tartani, s nyerni kell. A győzelemhez, hogy milyen játék párosul az az edző szakmai munkáján múlik. Szervezettségünk ebben az évben már megfelelő volt, szinte NB II-es. A játékunk sok örömet hozott. A gárda jórészt idősebb játékosokból áll. Mindenki tett a sikerért, dolgoznak, élik saját életüket, s emellett kézilabdáznak. Ez mire lesz jó, majd kiderül. - A nők kiesésével megszűnt a városban az NB II-es kézilabda. A Szentesi Kinizsi férfi csapatának köszönhetően ismét szurkolhatunk NB-s mérkőzésen. Ez az előrelépés az Ön számára jelent valami vigaszt? - Örülök nagyon. Csak kínkeserves lesz. Úgy érzem, hogy a városban van igény az NB II-re, a megye I-ben is voltak nézőink, sőt szurkolók, akik lelkesítették a csapatot. - Változások? - Jelen pillanatban én látom el a szakosztályvezetői feladatokat. Gedai Antal és Szécsi László edzőpáros irányítja a munkát. - Mikor kezdődik a felkészülés? - Augusztus 5-én indul a felkészülés. Augusztus 20-a után edzőtáborozási jelleggel napi három edzéssel folytatjuk, s szeptember 4-én indul a 2003-2004-es bajnokság. - A város anyagilag hogyan áll a csapat mögé? - Bízom abban, hogy a város biztosítja mind azt, ami az NB II-es szerepléshez szükséges. Dunás Varga Zoltán |
![]() |