1819. évi Tudományos gyűjteményből, Nagy Ferenc Csongrád megye ügyészének közlése. Szentes, és környékének határára nézve, e városnak nevezetes ama gyönyörű feketeföldű síksága, amelyet úgy látszik, hogy maga a jótevő természet, a szántás és vetés, és marhatenyésztésre, sertéstenyésztésre alkotott, mert alig említhető benne valamely csekély részecske a Tisza rétségein kívül, amely szántóföldnek alkalmatos nem volna. A Tisza rétsége pedig vizes esztendőkben e város lakosságának házi és mezei szükségeikre nagyobb részint elegendő náddal, s gyékénnyel, szárazság idején ismét a marha-, és sertéstartó gazdáknak kaszálóval is, és legelővel használatos. (Határán szökik át a Tisza). Egyébként a rétség hazája a vízi szárnyasoknak, Gödény, Vadlúd, Darvak, Túzok a boldog derekegyházi pusztán. Szentes főutcája egy darab idő óta esténként világítást nyer! Az épületek alacsonyak, s többnyire gyékény és náddal fedettek, s egymástól jól távol lévén építve, udvaraik tágasok, de ezeket nem igen szeretik kertnek használni föl, s leginkább gyeppel engedik benőni. A pitvarba lépve, előttünk áll a gazdaasszony konyhája, egész minőségében. Jobboldalon a korsóálló, 5-6 kantával, melyek fehér vászon terítővel vannak leborítva, míg a baloldalon katlan száján egész kényelmesen ül a kormos rézüst. A kémény alatt cifrarendben rakott, festett tányérok, s tálak lepik a falat. A szobában, - mely meglehetős nagy - középen felnyúló faoszlop tartja a ránehezedő mestergerendát. Egy oldalban a hálóforma szövetű szőnyeggel borított tornyos nyoszolya választott helyet. Felső végénél áll a háziasszony menyasszonyi ládája. Ezen a felső végénél a legművészibb kéz ecsetelte tulipánok már hervadóban vannak. Ennek tetején áll a gyékényből font kenyeres kas, a másik oldalon ismét két-három ágy, dagadó párnákkal, a padlásig halmozva. A szögletben cifrafestésű karos pad előtt áll egy négyszögletű asztal, és mindezekhez, kiegészítőleg járul a tetemes boglyakemence. A lakosok nyájasak, vendégszeretők. Általában véve egészséges piros arcú, szélesvállú, izmos, erős alkotásúak. A járdát itt a szekérúttól "fabakterek", földbevert fadúcok sorakoztak, ezek választották el a járdát a szekérúttól, de úgyis előfordult néha, hogy a lovasok is rámentek a lóval a gyalogos deszkákra. Kevés volt a rendőr. A lakosok nagy kutyákat tartottak házuk védelmére, így a járókelőknek minden percben rettegniök kellett, hogy mikor, és merről ragad a sarkukra valamelyik. De már más állat is került elő. A mezőről varjak vészjósló károgással repdestek a házak tetején. Ráültek a kútgémre. Télben meg a farkasok is jöttek a pusztáról, ha hallották a juhok bégetését. A róka pedig melegedett az udvaron, vagy a kertben épített boglyakemencénél, amelyben kinn kenyeret sütöttek. Hogy a város haladjon, az utcákat mindenféle szeméttel szorgalmasan töltögették felfelé, s ezért a házak lassanként lefelé nőttek. A postastáció a Kurca-parton volt! Később (1848. évi) Pesti Divatlap, melynek pontos címe: "Vidéki Szemle" rovata írja: Némelyek azt hiszik, hogy az átalakulás eme korszakában független életet élünk, de ezt a város végén lévő "Bitó" meghazudtolta.. Mely bárki, másféle, de azért mégis csak függésre emlékeztet. Ezt is "jó volna már egyszer, valahára elpusztítani." A jámbor elődök szépítési tekintetben nem a legdicséretesebb emlékeket hagyták hátra unokáiknak. Újabb időkben azonban biztonságilag rendeztetnek az utcák. Valami városi feltűnő magas épület még nincs, de vannak nádpaloták, szárazmalmok, földszintes házak rácskerítéssel, szekérzörgésre a kutyák felugrálnak a kapu "bálványra", onnan ugatnak alá. Az utca fénylik a sártól, melynek nincs onnan hova lefolynia. Bőséggel találtanak a Tiszában halak, kecsege, potyka, csuka, menyhal, harcsa, süllő, dévér, keszeg, nagy bőséggel. A város lakói általában református vallásúak. (pl."Szibrik" nagytiszteletű úr. (1812. Szeged) 1848. A szabadságnak vége lett! "Pipázni újra tilos lőn az utcákon!" A vándorszínészek künn a szabad ég alatt játszottak. A vendéglőből kizárta őket a vendéglős Kalmár (szellem), mert nagy dolog még ekkor, mármint a cserepes vendégfogadó! A hangászok (zenészek) gyönyörű élvezettel szerencséltetik az utcán sétálókat! Dr. Mátyás Sándorné

<<< Vissza