<<< Vissza |
Megyei sportnap |
2003. július 4. |
Június 28-án mint Szentes és kistérsége, Mórahalom városában vettünk részt
az I. Csongrád megyei sportnapon. A sportnap elvileg ezek után minden évben
meg lesz rendezve, más-más városban. Szentesről sajnos nem sokan mentünk
el - az egyesületek kevés figyelmet szenteltek a kérdésnek - csak a Szentesi
Kinizsi adott versenyzőket a sportnapra. Pedig úszásban, atlétikában, rönkdobálásban,
asztaliteniszben sok első helyet szerezhettünk volna. Így hiába nyertük
meg a látványos számokat, összetettben nem végeztünk a dobogón. A hét kistérség között a mi focicsapatunk lett veretlenül az első, Kóczán Pista megnyerte a 45 év felettiek asztalitenisz-tornáját. A főzőversenyt - a bográcsmester én voltam - egy kicsit jobban is szervezhették volna, mert egy nappal a verseny előtt nem tudták megmondani, hogy fával vagy gázzal melegítjük a bográcsot meg a belevalót. A jó illat az egész mezőnyt odacsalta, de mi sajnos nem vittünk magunkkal annyi anyagot, hogy mindenkinek jutott volna, így a mórahalmiak is feltettek egy bográcsot, de az ő csirkés tarhonyájuknak nem volt akkora sikere, mint a mi marhalábszárunknak. Nógrádi Zoltán polgármester úr nagy szakértelemmel elvégzett döntnöki tevékenysége után - miután megkóstolta a lábszárat is - egy üveg pezsgővel jutalmazta a győztes eledelt. Az eredményhirdetés után elmentünk a helyi strandra, melyet hasonlóan a miénkhez, nemrég bővítették ki élménymedencével is. Garai Sz. Imre sportreferens (bográcsmester) |
![]() |