<<< Vissza

Kilábalnak a válságból!
Megmozdultak a belső tartalékok

2003. július 4.

 
Mint előző lapszámunkban hírül adtuk, Csongrád Megye Közgyűlése dr. Borzi Mártát öt évre kinevezte a Szentesi Területi Kórház főigazgatójának.
Megbízottként már két hónapja segítette a nehéz anyagi helyzetbe és erkölcsi válságba került intézmény munkáját. A főigazgatót, a kinevezés körüli hosszú vitát követően kérdeztük. A közgyűlés jelenlevő 36 képviselője közül 22-en szavaztak a kinevezésére.

- Másképp kell-e gondolkodni a kórház ügyeiről egy megbízott, vagy a kinevezett főigazgatónak?

- Kicsit másképpen kell gondolkozni. Természetesen eddig is, és még két évig legalább a kórház válságkezelésével kell foglalkozni. Ezt muszáj végrehajtani. Az intézkedési tervet be kell tartani és elfogadtatni a dolgozókkal. Rendszeresen megbeszéljük a teendőket és számon kérjük a feladat elvégzését.

- Mennyire sikerült elfogadtatni magát eddig?

- Erre én nem tudok válaszolni. De a kórházban, kis zökkenőktől eltekintve nyugodt, kiegyensúlyozott munka folyik! A betegek ellátása zavartalan. Kevés panaszos levelet kapunk. A belső tartalékok megmozdultak, emelkedik az intézmény teljesítménye. A bevételek növekednek, a kiadások csökkennek. Remélem kb. másfél év múlva egyensúlyba kerül az intézmény gazdálkodása.

A mozgásszervi rehabilitáció megszervezése például egy kitörési pont. A területen hiány tapasztalható, a betegeknek sokat kell várni és ez egy jól finanszírozott ellátási forma.

- Személyes jellegű kérdés a beszélgetés végén. Mennyire érzi magát szentesinek dr. Borzi Márta?

- A várakozáson felül jól érzem magam a városban. Azt szoktam mondani, hogy otthonról eljövök haza!
Dr. Frank József, Csongrád Megye Közgyűlésének elnöke a tanácskozás szünetében nyilatkozott:

- A közgyűlés döntésével teljesen elégedett vagyok. Mindenki javító szándékkal szólt a témához. Előző megbeszélésünkről maradt meg a döntés: mi legyen a csongrádi belgyógyászati osztály sorsa? Abban mindenki egyetértett, hogy az egy ápolási osztálynak felel meg. Lehetne fejleszteni, de ki fizeti a szükséges százmilliót? Ráadásul a működtetésre sincs pénz. Abban maradtunk, hogy áthelyezzük az osztályt Szentesre. Októberi közgyűlésünkön pedig megtárgyaljuk: mit tegyünk a megszűnő részleg helyére. Sokféle változat lehetséges! A problémát megoldjuk. A rehabilitációs osztályra pályázatot nyújtunk be, a fertőzőosztályt nem szüntetjük meg, csak megváltozik a működési formája.

Szirbik Imrétől, Szentes polgármesterétől arra kértünk választ: mennyire tud azonosulni a közgyűlés döntésével?

- Inkább úgy fogalmaznék: elfogadom. A konszolidáció miatt egy kényszerhelyzet állt elő. Arról szól a döntés, hogy egy gazdasági mélypontról és a "protézisügy" miatti erkölcsi válságból is ki kell lábalni a kórháznak, lehetőleg a legkevesebb fájdalommal.

A fertőzőosztály ágyszáma nem változik. Átszervezik, de ezt szakmai kérdésként kezeltük, helyben döntik el, hogyan működjön. A csongrádi belosztály számtalan szakmai és gazdasági anomália miatt, nem működtethető. A felszabaduló épület, a dolgozók az egészségügyet szolgálja, szolgálják tovább. A csongrádi vezetéssel együttműködve, a megyének más megoldást kell találni.

A kilábalási folyamatot tudomásul veszem és támogatom. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy néhány döntés fájdalmas lesz, de a továbblépés érdekében meg kell tenni! Dr. Borzi Márta kinevezését támogattam, mert eddig azt tapasztaltam, hogy humánummal, a betegek és a kollégák melletti elkötelezettséggel dolgozik. De azzal az eltökéltséggel, hogy a kórházat, a mélypontról elmozdítsa. Kinevezésével személyes elkötelezettséget vállalt a feladat minél jobb ellátására.

Kruzslicz Pál


<<< Vissza