<<< Vissza

Csökken a hiány
A szentesi kórházban

2003. június 20.

 
Az elmúlt héten a megyei közgyűlés polgári frakciója, az egészségügyi bizottság tagjai látogatást tettek a területi kórház néhány osztályán. Mint azt Farkas Sándor országgyűlési képviselő, a Fidesz MPP Csongrád megyei elnöke elmondta, a legfőbb kérdés az, hogy a megyei fenntartású egészségügyi intézményben hogyan lehetne a rendkívül nehéz gazdasági helyzetet feloldani.

A látogatásról sajtótájékoztatón számoltak be a média képviselőinek. Dr. Baláspiri Csaba háziorvos, a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának tagja elmondta: a CitiFund Kft. letette azt a csomagot, melyet a kórházban szeretne megvalósítani. Egy közel 150 pontból álló javaslatról van szó, annak döntő többségével a polgári frakció is egyetértett. Mint ismeretes, a vita lényegében két nagy témakört érintett, egyik a csongrádi II. számú belgyógyászati osztály további sorsát, illetve a kórház dolgozói létszámának csökkentését. Akkor olyan javaslat született, hogy vizsgáljuk meg a csongrádi osztály működtetésének a lehetőségeit, az elbocsátásokat a minimális szintre próbáltuk szorítani, hangzott el a sajtótájékoztatón.

- Dr. Borzi Márta megbízott főigazgató tárgyalásokat folytatott a csongrádi belgyógyászati osztály további működtetésének lehetőségeiről - mondta dr. Baláspiri Csaba. - Konkrétumokról még nem tudott beszámolni, de remény van arra, hogy némi átszervezés árán fennmaradhat a csongrádi osztály. A létszámcsökkentéssel kapcsolatban orvosokkal, az orvosi kamara képviselőivel beszélgetve, felmerült az a gond, hogy adminisztratív dolgozókat is elbocsátanak.

A háziorvos a továbbiakban szólt arról, hogy pillanatnyilag tűzoltómunka folyik az intézményben, a hiány még mindig fennáll, bár már csökkenő tendenciát mutat. A kórház szakmailag lényegesen jobb állapotban van, mint gazdaságilag. A neves orvosok nem hagyták el a kórházat, továbbra is a betegek rendelkezésére állnak. Ahhoz, hogy a kórház visszatérjen a régi hírnevéhez, bizonyos átalakításokra van szükség.

A hosszú távú tervek között szerepel a már régóta emlegetett központi műtőblokk kialakítása. Ezt csak állami támogatással, pályázati úton lehet megvalósítani, jelentette ki a háziorvos, majd kitért arra, hogy a műtőblokk köré egy, úgynevezett Mátrix-rendszerű kórház épülne a műtéti szakmák vonatkozásában. Ez azt jelenti, hogy a nyugaton régen bevált módszerben az ágyszámok az adott osztályokon nem meghatározottak, az éppen a betegek állapotától, betegségük milyenségétől függne. A műtéti szakmákat ebbe az irányba lehetne elmozdítani. Ez irányban a fogadóképesség megvan.

- Fontosnak tartjuk, hogy a korábbi bizalmat nyerjék vissza - vette át a szót Farkas Sándor. - Megdöbbenve láttuk, hogy a sürgősségi osztályon még mindig nem működik a műtő. A pavilonrendszer sem jó, hatékonysága megkérdőjelezhető. Célunk az, hogy közösen megmenthessük a kórházat. A kérdés az, hogy a megyei önkormányzat, illetve az állam milyen támogatást nyújt az egészségügyi intézménynek?

L. J.


<<< Vissza