Ünnepeinkkel, emléknapjainkkal nincs nagy szerencsénk. Valami mindig közbeszól, hogy magára vonja a figyelmet, hogy maga az ünnep ne fejthesse ki jótékony hatását. Aztán mindig ugrásra készen állnak az ünneprontók, akik termelik a hasznot a pártpolitikusok részére, váltják ki a műharagokat, a hangos felháborodásokat. Nagy Imre vértanú halált halt miniszterelnök mártíriumának 45. évfordulója sem múlhatott el zavaró jelenségek nélkül. Utcai brutalitás, parlamenti gyűlölködések igyekeztek elterelni a társadalom figyelmét attól, hogy szép csendben elgondolkozzon. Pedig Nagy Imre sorsa nagy és súlyos üzenetet hordoz. Negyvenöt év elmúltával már itt volna az ideje az üzenetet felfogni és hasznosítani. Hála Istennek, az MTV 1 ünnepi dokumentum adása megpróbált ehhez segítséget nyújtani. Én megrendítőnek, egyben megnyugtatónak is találtam azt a néhány bűnvallomást, melyet közismert politikusok tettek az ország nyilvánossága elé, mint akik tudják, hogy valóban nagy emberek árnyékában nincs helye a hazudozásnak, a gyáva ujjal mutogatásnak. A nagyok nem arra valók, hogy mögéjük bújva ne látszódjunk annak, akik valójában vagyunk, hanem inkább valók arra, hogy kénytelenek legyünk látni és láttatni valódi önmagunkat. Az adás utolsó mondata így hangzott: "Nagy Imre nem volt Széchenyi, nem volt Kossuth, ő Nagy Imre volt!" Hívő kommunista és igaz magyar. Istenben nem tudott hinni, de hitt az emberi tisztességben, a jóságban, a gyengéd szeretetben. Hogy ez sokak kénye ízlésének elfogadhatatlan ellentmondás? Hogy a magát hívőnek tartó ember nehezen tud beletörődni abba, hogy a nem hívő is lehet jó magyar ember? Hogy a fából nem lehet vaskarika sokak meggyőződése szerint? Hát ezek tényleg olyan beidegződések, melyekkel nehéz vitatkozni. Ám az élet időnként nem vitatkozik, hanem cselekszik. Például a XX. század magyar történelmének egyik főszereplőjévé, hősévé tesz egy olyan férfiút, akinek mártíriumát még utólag is nehéz sokak számára felfogni. De hát Nagy Imre úgy, ahogyan élt és gondolkodott, úgy volt vértanú. És attól az eszmétől, melyben hitt, nem kért kegyelmet, ha annak nevében lehet egy nép szabadságát semmibe venni. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy aki igazságtalan hóhéraitól nem kér kegyelmet, az kegyelmet kap Istentől akkor is, ha nem kéri. Mert az Isten szeret, és számára nem gond: miként jutalmazza meg azokat, akik szeretteikért és népükért nem sajnálják magukat, hanem nagy tudatossággal odaadják. Ezzel nem cáfolta meg a "fából nincs vaskarika" logikáját, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy hátha nem fa, ami annak látszik. Lehet, hogy nagyon is vas! Nem hitt Istenben? Elhisszük, mert az unokája mondja. De az igazságot istenének tartotta. Vági László

<<< Vissza