Hosszú évek után ismét olyan helyzetbe került a szentesi férfi kézilabda, hogy újra lehet NB II-es csapata a városnak. Ez köszönhető a Szentesi Kinizsi férfi csapatának. Az együttes egyik oszlopos tagja volt egy olyan játékos, aki közel egy évtized kihagyás után ismét csatasorba állt. Névszerint, Kardos Tamás. Vele beszélgettem. - Hogyan fogadta ön, hogy ilyen hosszú kihagyás után megkeresték, hogy segítse a csapatot? - Először meglepődtem, utána örültem. Igazából nem sokat gondolkodtam a felkérésen. A játék szeretete, s a hosszú múlt, amit eltöltöttem ebben a sportágban, eleve meghatározta igenlő válaszomat. Úttörő koromban itt kezdtem a kézilabda alapjait, majd tanulmányaim elszólítottak a városból. De vendégjátékosként vissza-visszatértem. Ezen idő alatt megjártam valamennyi lépcsőfokot, a megye I-től az NB I-ig. Családot alapítottam, következett a többéves kihagyás. A mostani hívó szóra ismét mezt húztam magamra. Ez a felkérés annak szólt, hogy a csapat kitűzte maga elé azt a célt, hogy feljut NB II-be, ehhez az én segítségemet kérték. Az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Az érem egyik oldala az, hogy korosabb fejjel is be kell, hogy segítsek. Nem volt olyan utánpótlás, ami megakadályozta volna, hogy én segíteni tudjak. Az érem másik oldala az, hogy örültem, hiszen a játék öröme megvan bennem, annak ellenére, hogy az évek elmúltak. Segíteni próbáltam abban, hogy a csapat a kitűzött célt elérje. - Ilyen hosszú kihagyás után, hogy tudta magát igen rövid idő alatt fizikálisan naprakészre hozni? - Magam is meglepődtem. Amióta abbahagytam a kézilabdázást, azóta aktív sportolással nem foglalkoztam. Szórakozás szinten teniszeztem ugyan. Az első hetek éreztették is ennek hatását. Volt is izomlázam, ahogy telt-múlt az idő sikerült olyan fizikai állapotba hozni magamat, hogy nem okozott megerőltetést a játék. Nem voltam szélvész gyors, inkább rutinosan próbáltam megoldani a feladatot. Utólag azt mondom többé-kevésbé sikerült is. - A fiatalokkal milyen volt a viszonya? Hogyan tudták önt a pályán kiszolgálni? - A fiatalok között sok ismeretlen arc volt. A hozzáállásuk viszont pozitív volt. Úgy vettem észre, hogy a rutinos öreget látják bennem. Az én hozzáállásom a fiatalokhoz kicsit atyáskodó jellegű volt. Ha valami nem sikerült, akkor segítő szándékkal próbáltam tanítgatni őket. Megállapításom szerint volt is foganatja. - Mennyit változott az ön korábbi aktív pályafutásához képest a mai kézilabda? - Úgy látom, hogy alacsonyabb szinteken nem nagyon történt változás. Korábban nem volt elsődleges a testi erő, a nagyobb lövő erő, inkább a technikás játék, valamint a taktika volt a főszereplő. - Ha a csapat zöld jelzést kap az NB II felé, a magasabb osztályban folytatja-e? - Nem. Munka mellett a bajnokság vége felé teher volt számomra, főleg a vidékre való utazás. Az NB II napi szintű felkészültséget jelent, amit én családos emberként nehezen tudnék megoldani. Bízom abban, hogy felnevelődött egy olyan generáció, akikből már egy megfelelő szintű NB II-es csapatot lehet építeni. Dunás Varga Zoltán

<<< Vissza