Nemrég belekukkantottam egy napilap apróhirdetésébe. S mit vettem észre? Egy egészen apró betűvel írt "elnézést kérek"-et. Egy ismert politikus kér elnézést egy ismert újságírótól. Nem megbánásból, hanem bírói végzésre hivatkozva. Erről a "mini elnézést kérés"-ről jut eszembe egy gyerekkori élményem úgy a 20-as évekből. Elmondom. Tanyasi iskolában vagyunk. Apám a tanító, én meg a tanulók egyike. Történt egyszer, hogy apám egy kisleányt hazaküldött az iskolából, mert egy egészségügyi ellenőrzés során tetvesnek találták a haját. Néhány órával később berobban a tanterembe a kisleány anyja, bizonyos Kovácsné, és éktelen lármát csapva közli apámmal, hogy "tetves a tanítójur fia, de nem az én jányom! Tudja?" (Jó palócosan mondta.) Apámnak nem volt könnyű a dühös asszonyságot kiparancsolni a teremből, de nagy nehezen megtörtént. Az volt e skandalum folytatása, hogy apám megkérte a járásbírót: kötelezze az asszonyt bocsánatkérésre, de egyebet ne tegyen ellene. A bocsánatkérés így történt. Egy szombat délben - akkor még volt tanítás szombaton is, délelőtt-délután - megjelent a megszelídült anya a tanítói lakásban. Éppen ebédeltünk. Még emlékszem: paradicsomlevest kanalaztunk, mikor nagy alázattal kérte Kovácsné apámat így: "Tanítójur, tessék nekem megbocsátani, mivel hogy gyovónni megyek." Apám kérdezte: "Itt sértett meg, Kovácsné asszony? Ugye nem? Ezért jöjjön majd az iskolába, és ott kérjen bocsánatot!" Jött is Kovácsné az iskolába. Nagy szerényen a katedrához ment és halkan kérte az elnézést, mivel másnap a templomban gyónni készül. Apám megkérdezte: "Ugye nem ilyen halkan sértett meg? Ezért szíveskedjék hangosan beszélni, hogy a gyerekek is hallják és tanuljanak belőle!" És megtörtént a hangos bocsánatkérés. Az eset pedig nemcsak erkölcstanóra volt, de még hittan is, hogy megértsük: a bűnt nem elég meggyónni, hanem jóvá is kell tenni! És mindez nem az országos politika szintjén történt, hanem egy tanyasi iskolában, amelyet azóta már le is romboltak, jó erkölcseivel együtt. Viszont ez az egyszerű, tanulatlan asszony hirtelen tudósa lett a tisztességnek. Ezt apám akkor tudta meg, mikor 1944-ben a front a tanyán is átvonult. Kovácsné el tudta képzelni, hogy apámék nagy nélkülözésben vannak élelem dolgában, ezért egyre-másra hordozta nekik a lisztet, burgonyát, stb. Hát így néz ki, ha egy kisember abban nagy, hogy tudja: miként kell hiteles módon "elnézést kérni." Azóta apám is, ő is ott vannak, ahol a valódi bűnbánatnak igen nagy a rangja. Vági László

<<< Vissza