<<< Vissza

Az olvasás élménye

2003. május 23.

 
Hatalmas tarisznyával érkeztem, ami telis-tele van dicsérettel - mondta Csige Istvánné, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanára a gyermekkönyvtárban. Ahol a "Magyar népmese illusztráció" és "Népművészet" című megyei rajzpályázat legkiemelkedőbb alkotásaiból rendeztek kiállítást.

- A pályázat célja az olvasás csodálatos élményét, a rajzolás örömet nyújtó alkotó tevékenységével összekapcsolni a gyermekek életében. Örömünkre közel háromszáz kis alkotás érkezett, mind egy-egy egyéniség megnyilvánulása. Sajnos valamennyit nem tudtuk kiállítani és jutalmazni. A megnyitó beszédre olyan pedagógust kértünk fel, aki maga is sokat tett az olvasás megszerettetése érdekében a gyermekek körében - tájékoztatta lapunkat Keller Jánosné, a rendező Jövőnkért Alapfokú Iskola igazgatója.
A beszédet pedig Csige Istvánné mondta.

- Dicséretre méltó, ha valaki a tankönyveken kívül könyvet vesz a kezébe és olvas. Aki nemcsak a kötelező olvasmányokat bújja, hanem saját maga szórakoztatására mesét vagy regényt olvas. Mert az olvasás kincs - jelentette ki a tanárnő, majd hozzátette: - Így fejlődhet az olvasási technikánk, rengeteg új ismerettel gazdagodhatunk, s közben kinyílik egy kapu, amelyen keresztül szabadon szárnyalhat a fantáziánk. Ennek a kiállításnak az értékét az adja, hogy a gyerekek megmutathatták érzéseiket, a lelket. Bemutathatták, milyennek képzelik el meséik, olvasmányaik szereplőit. Mi az, ami megragadja őket, ami a mesében elvarázsol. Olyannyira, hogy színest, festéket vesznek a kezükbe. Dicséretet érdemel tehát minden itt ülő kisdiák, akik az olvasottakat megpróbálták láttatni velünk.

És dicséretet érdemelnek a felnőttek, akik kinyitották a gyermeki szívekben rejlő sok-sok kaput, ami mögött megcsillan a tudás, a tehetség, az akarni vágyás. Keller Jánosné és Szabó Mariann tanárnőknek szól az üzenet. Ők segítettek a válogatásban. És dicséretet érdemelnek a kiállításnak helyt adó gyermekkönyvtár dolgozói is. Mint említettük, közel 300 alsó tagozatos (7-10. éves) kisdiák küldte el munkáit. Nemcsak helyből, más településekről, más megyékből is jelentkeztek a kiállításra. Rajzokkal, kerámiákkal, kisplasztikákkal. Közülük harmincat jutalmaztak a szervezők. A megnyitón közreműködött: Balla Tibor (tekerőlant) és Mélykútiné Németh Kornélia (ének). A kiállítás május 30-áig látogatható a gyermekkönyvtárban.

(lovas)


<<< Vissza