<<< Vissza

Kézműves családi nap

2003. május 23.

 
Másodszor került megrendezésre óvodánkban május 17-én a kézműves családi nap. Az előző év tapasztalatait felhasználva nagy izgalommal készültünk erre a rendezvényre. Célunk az óvoda - család kapcsolatának erősítése, a gyermekek számára életkoruknak megfelelő, minél érdekesebb tevékenység biztosítása volt.

A napot a nagycsoportosok rövid, vidám műsora nyitotta meg, majd ezután mindenki megkereshette a számára legkedvesebb elfoglaltságot. Sokan választották az agyagozás-korongozás lehetőségét. Ezt a tevékenységet Janó Tibor irányította, segítségével több mint hatvan edény készült a nap folyamán. A gyerekek örömmel használták ki azt, hogy ezen a napon engedéllyel, sőt szüleik biztatására "sarazhattak". Csábító volt a készülő mézeskalács illata is, nagyszámú érdeklődő gyerek és felnőtt ült el, hogy Lázár Julianna segítségével szép és ízletes mézes süteményt készítsen. Néhányan megpróbálkoztak a nagy türelmet és kézügyességet igénylő szalmafonással is.

Apró kis szalmabábok és állatkák születtek Maczkó Ferencné ötletei alapján. A meghívott kézművesek mellett a körzet dolgozói is vállalták a gyerekek és szüleik kézműves tevékenységének segítését, munkájuk irányítását. Lehetőség volt gipsz- és üvegfestésre, szalvétatechnikával üvegek és kavicsok díszítésére. A szövés-fonás még néhány apukát is odavonzott, kitartó türelemmel igyekeztek minél tökéletesebb "körmönfont" dolgokat készíteni.

A kisebb gyerekek szívesen kapcsolódtak be a lufifestésbe, a gyöngyfűzés pedig az anyukák számára is kellemes szórakozást nyújtott. Nagy sikere volt a testfestésnek, látványos arc- és kézfestmények készültek Ágoston Szilvia közreműködésével. Az egész napos munkában megéhező, megszomjazó vendégeket kis frissítővel, szendviccsel, süteménnyel és gyümölccsel kínálták az óvoda dolgozói.

Ehhez támogatást kaptunk a szülőktől, Füsti Molnár Lajos képviselő úrtól és a Szentes és Vidéke ÁFÉSZ-től. A nap végére kellemesen elfáradva és élményekkel, emlékekkel gazdagon tértek haza a gyerekek és szüleik. Sokan azonban távozás előtt segítettek az udvar takarításában és az eszközök elrakásában is. Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik munkájukkal, illetve egyéb adományaikkal hozzájárultak a nap sikeréhez! Reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk ugyanitt és ugyanilyen jó hangulatban!

A Köztársaság utcai Óvoda dolgozói


<<< Vissza