Az érettségizőkhöz szólnék, de most ők érthetően nincsenek abban a lelkiállapotban, hogy egy 66 éve érettségizett, idős ember szavára figyeljenek. Meg aztán - valljuk be őszintén - sok mai fiatalnak nincs elég oka arra, hogy figyelmével megajándékozza az idősek szavát. Bizony kevés az olyan leány és fiú, aki idejében hozzájutott ahhoz a szóhoz, melyre pedig igen nagy szüksége lett volna. Ezért kérem most a felnőtteket, különösen azokat, akik maguk is átestek az érettségin: szeressük nagyon maturandus gyermekeinket és unokáinkat! No nem a virágok tömegére, az ajándékok nagyságára és a szokásos ballagási bankettek észveszejtő pazarlásaira gondolok, hanem szívünk és értelmünk feléjük történő összpontosítására. Ez az az alkalom, mikor még nem hívőket is szabad imádságra kérlelnem, mert nem mindegy, hogy milyen magyar értelmiséggé növi ki magát a mi gyermekeink holnapja, holnaputánja. Rettenetes szükség van e hazának értelmes, tiszta fejű, ép érzékű férfiakra és nőkre, akiket nem lehet manipulálni, zsigerileg felheccelni. Ők okkal gondolják úgy, hogy befejezésre készülnek, s nem bánnák, ha papíron jobb osztályzatot kapnának, mint amire rászolgáltak. Ezt nekik el kell néznünk. De mi már tudjuk, hogy az életnek nevezett érettségi még csak azután szólítja őket teljesítményre. Kezdők ők, nagyon is kezdők, bár miért is hinnék ezt most el nekünk? Hadd merjem ajánlani szívből: mikor majd túlesnek fiataljaink az izgalmakon, okosan és felelősségtudattal üljünk le velük komolyan elbeszélgetni. Nem arra gondolok, hogy utólag tarisznyázzuk fel őket olyan tanácsokkal, melyeket jóval előbb kellett volna megkapniuk, hanem próbáljuk velük megkóstoltatni az érdeklődő szeretet jóindulatát. Lehet, hogy nem lesz sikerünk, mert előfordulhat, hogy az utódokkal való egészséges és termékeny bánásmód hiányzik a mi életünk érettségijének tantárgyai közül. Lehet, hogy mi tényleg becsületes és jó emberek vagyunk, de az a nagy kérdés: tudtuk-e magunkat, megélt értékeinket jól kommunikálni, jól eladni gyermekeinknek? Tudtuk-e saját magunk erkölcsét kívánatossá tenni legalább leszármazottaink számára egy olyan környezetben, mely hihetetlen vad agresszióval rohan rá a fiatal életek jobb sorsra érdemes hajtására? Vagyis szeretnünk kell nagyon nagy szeretettel a mai érettségizőket, mert ha jól meggondoljuk, mi magunk is érettségizünk abból, hogy mekkora erő van a mi felelősségtudatunkban. El tudjuk-e érni a fiataljainkkal azt, hogy kötelezve érezzék magukat a mózesi parancs megtartására: "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess e földön?!" Vági László

<<< Vissza