<<< Vissza

Zöldágas asztalitenisz
 Őszre újabb versenyeket szerveznek

2003. április 25.

 
A Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület asztalitenisz szakosztálya aktívan részt vesz a pingpong sport helyi és Szentes környéki népszerűsítésében. Ennek jegyében tavaly ősszel amatőr játékosok részére, kétfordulós csapatversenyt indított el, melynek tavaszi fordulója jelenleg is tart.

A bajnokságban 12 csapat (3 Csongrádról, 2 Fábiánsebestyénből, 1 Derekegyházról, 6 pedig helyből) nevezett be. A sporteseményre öt serdülő illetve ifjúsági korú játékosokból álló csapat is nevezett, számukra a felnőttekétől különálló versenyt szerveztek a rendezők.

A két őszi és két tavaszi fordulóból álló ifjúsági verseny végeredménye: 1. Fábiánsebestyén II. 16 pont, 2. Koszta DSK Szentes 7 pont, 3. Csongrád II. 6 pont, 4. Csongrád III. 6 pont, 5. Zöldág III. 5 pont. A Zöldág SE ifjúsági csapatát Benkő Norbert, Kocsis Péter, Zoltai Máté és Erdész Ákos alkotta. A 2-5. hely megszerzéséért nagy küzdelem zajlott, kis szerencsével ők is dobogón végezhettek volna.

A felnőttek versenye májusban fejeződik be. Lapunk értesülése szerint Balla Zsolt, a Zöldág SE felnőtt csapatának kapitánya a 3-5. Hely valamelyikére várja asztaliteniszezőit. Mint Simon Viktor edzőtől megtudtuk, ősszel újabb csapatversenyt hirdetnek majd.


<<< Vissza