<<< Vissza

Pártpolitika helyett

2003. április 25.

 
Ugye csodálkozik a kedves Olvasó, hogy dicsérek egy politikusnőt. De ha nagypénteki imádságomban sóhajtoztam egy reménytelibb húsvét után, akkor logikus, hogy örüljek, ha valóban jó okom van egy kis húsvéti bizakodásra. Most igen, van egy kis megosztandó reményem. Azt olvastam ugyanis hogy az országosan népszerű Dávid Ibolya nagyszerdán Athén városában "tabudöntés"-be fogott: nem kevesebbet mondott, "mint hogy a csatlakozás után már nem lehet az utóbbi nyolc-tíz év pártpolitikáját folytatni."

Ilyet mondani!? Nálunk ez tényleg Tabudöntés! Mert ki merészelheti azt állítani, hogy a magyar politikai elit fel tudna hagyni a pártpolitikai csatározások gátlástalan tobzódásával, s a belőlük származó zsákmány betakarításával? Ez éppen olyan lehetetlenség, mint tagadni, hogy az egér belepusztul a "nemrágásba". "Rágjuk egymást, tehát vagyunk!"

Dávid Ibolya viszont vette magának a bátorságot arra, hogy kijelentse: ezzel a rágcsáló politikai életmóddal fel kell hagynunk, ha azt akarjuk, hogy Európa népei 1956 és 1989 teljesítményei után ne ábránduljanak ki belőlünk. Nem tehetek róla, de a mi Dávidunk e rendkívüli módon időszerű nyilatkozata a bibliai zsidó nép Dávidját juttatja eszembe, aki mielőtt hozzálátott a filiszteus óriás, Góliát leparittyázásához, a következő kijelentést kockáztatta meg. "Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot, elvégre is ki az a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni merte az élő Isten seregét?" Érzésem szerint ennek a legendás dávidi eltökéltségnek mai megfelelője így fogalmazható meg: "Elvégre kik azok a pártpolitikusok, hogy a pénz és a hatalom utáni mohó vágyakozásukban felfalhassák hazánk sok áldozattal kiérdemelt becsületét?"

Mintha a Dávid Ibolya-nyilatkozat mögött ilyenféle kérdés hancúrozott volna. Így képzelem el én, aki - lehetséges hogy - most ismét a naiv optimizmus paprika jancsija vagyok, de vállalom ezt a lehetőséget is. Mert ritkán adatik az utóbbi időkben olyan pillanat, mikor egy-egy életrevaló gondolat hangzik el olyan "magasságokból", ahonnan nagyon gyéren hullanak alá éltető májusi záporok az emberek vetésének örömére. Úgy gondolom, hogy 2003. április 16-án Athén városában, a híres Akropolis közelében, egy lelkében megzavarított nép képviseletében egy olyan mondat hangzott el, melyet csak Szabó Dezsőtől kölcsönvett szavakkal lehet méltóan értékelni: ez egy olyan mondat volt, mely csodálatos át- gondoltságával és logikus tisztaságával isteni akaratot hozott a magyar politikai elit tudomására. Én meg a magam részéről azt is hozzáteszem: ha mi, magyarok, akarunk bízni a jövőnkben, - európai jövőnkben - akkor ennél kevesebbel nem szabad megelégednünk a hatalmon lévők részéről, akik a mi pénzünkön vannak kormányon és ellenzékben.

Vági László


<<< Vissza