<<< Vissza

Uszodaavató majális

2003. április 25.

 
Nyolc évvel ezelőtt, '95-ben elevenítettük föl először azt a hagyományt, amely '90-ig évtizedeken át volt a szentesiek ünnepe. A május 1-jét megelőző estét általában a fiatalok töltötték el, lampionos felvonulással, utcabállal, egyben a tavasz köszöntésével. Újraindítottuk, s mára a város egyik kiemelkedő rendezvénye lett, fiatalok, idősebb emberek felszabadult ünnepe. Minden évben keresünk egy-egy mottót, amellyel ünnepelhetünk, most igazából az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt egy remélhetőleg nagyszerűnek ígérkező Európa-partyval rukkolunk ki.

A fenti sorokban Szirbik Imre polgármester szavait idéztük. Abból az alkalomból, hogy elkészült az említett esemény programja, s a polgármester, Mihály Béla karnagy, a Lajtha László zeneiskola igazgatója, Varróné Szabó Ildikó, a Szentesi Művelődési Központ igazgató-helyettese és Garai Sz. Imréné a kabinetiroda vezetője tájékoztatta a média képviselőit arról, hogy a már hagyományos április 30-ai este, illetve a majális milyen programot jelent Szentesen.

Április 30-án 13 órakor adják át hivatalosan is a Széchenyi-ligeti strandon kialakított élményfürdő és szabadidőközpontot. (Az uszoda első medencéjét 1936-ban adták át.) Avatóbeszédet Pál Béla, a turizmusért felelős államtitkár mond. A térség polgármesterei 14 órakor találkoznak a városi könyvtárban, a megbeszélés témája az idegenforgalom lesz. Ezeréves örökségünk, avagy Csongrád megye hozománya címmel fotókiállítás bemutatójára várják az érdeklődőket a Művelődési és Ifjúsági Házban. A tárlatot 15.30-kor Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg.

Este fél 6-kor tér-show lesz a 100 tagú fúvószenekarral és mazsorettekkel a Luther téren. A tervek szerint három fúvószenekar, Makóról, Kistelekről érkező, valamint helybéli zenészek adnak másfél órás koncertet, melyet mazsorettek műsora színesít majd. Este 8 órakor indul el a lampionos felvonulás a Kossuth utcán. A menet a díszkútnál gyülekezik. A sétát utcabál követi az ifjúsági parkban, az IH parkszínpadán sztárvendégek lépnek fel, így este 9-től Fenyő Miklós, éjjel fél 11-től pedig az Inflagranti együttes. Közben lézershow, a Szilver Táncsport Együttes szórakoztatja a közönséget, egész estét betöltően pedig az Alibi együttes játszik. A pódiumteremben este 9 órától táncház várja az érdeklődőket.

Másnap a városi fúvószenekar zenés ébresztőjével kezdetét veszi a vidám majális. A program délelőtt 10-től estébe nyúlóan a strandfürdőbe tevődik át. A szervezők igyekeznek minden korosztály érdeklődését kielégíteni. Délelőtt 10 órától úszóverseny lesz a 33-as medencében. A kulturális programot 10.50-kor a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorettcsoportja nyitja meg. Délelőtt 11 órától gyermekprogramok várják a kisebbeket, Nagy Ferenc (ex Tolcsvay trió) és Kovács József László (ex 100 Folk Celsius) szórakoztatja a kicsiket, délben bemutatkozik a Rákóczi utcai óvoda bábcsoportja. A programban közreműködnek a Szabadidős Sportklub fiataljai. Délután fél 1-től népzenei programok várják az érdeklődőket, először a Pengető citerazenekar műsorát láthatják-hallhatják, őket követi a szegvári Dobbantó néptáncegyüttes programja. Délután fél 2-től breaktáncbemutatón, akrobatikus kerékpárbemutatón (Akrobat táncstúdió és a Pécsi Sasok aerobik bemutatója) szórakozhat a közönség. Délután 4 órától nagyszabású habpartyn vehetnek részt a majálisozók a tanmedencében. Az este 6 órakor kezdődő zenés műsorban lesz sörtánc, country zene, rumba és mambó, fellép a River és a Napkerék együttes, valamint a Seress Formáció. A termálmedencék megnyitását követően (este negyed 9) medencepartyn (benne: háremshow) vehetnek részt az érdeklődők.A belépés mindkét napon díjtalan.

Az egész beruházás 410 millió forint volt, ebből 181 millió a kormányzat (Széchenyi terv) támogatása, 57,9 milliót a Csongrád Megyei Területfejlesztési Alap biztosított, a többit a város saját költségvetéséből tette hozzá. Ezentúl az üdülőházak felújítására mintegy 19 milliót kapott különböző forrásból, az összes közel 30 millióba került.


<<< Vissza