<<< Vissza

A múlékony csoda megörökítője
Balog Zsolt fotókiállítása

2003. április 18.

 
"Ahogyan én látom a világot" címmel Balog Zsolt képeiből nyílt fotókiállítás a Hegedűs László helyőrségi klubban. Pénteken az ünnepélyes megnyitón Csorba Ildikó előadóművész Garai Gábor Bizalom című versét szavalta el, majd Csiszár György fuvolatanár és tanítványa Korcsmáros Réka játszottak hangulatkeltő dallamokat. Az irodalmi és zenei bevezető után Túri Andrea a helyőrségi klub vezetője, valamint Kruzslicz Pál művelődésszervező köszöntötte a gyöngyösi születésű fotóművészt.
"A líra köszön ránk a falakról" - utalt Kruzslicz Pál a képek hangulatára a költészet napján, s reményét fejezte ki, hogy minél többen tekintik meg Balog Zsolt páratlanul szép kiállítását.

A civilben villamosmérnök fiatalember számára az 1994-ben készített "Cyclades" című munkája hozta meg az első komolyabb elismerést. Az országos vándorkiállításon elért siker megerősítette abban, hogy sokáig fiókban heverő képei érdemesek a szélesebb közönség előtti bemutatásra. 2001-ben a budapesti Tető Galériában, majd többek között Tiszaújvárosban, Kiskunhalason és Egerben is önálló kiállításon szerepeltek alkotásai. "Sziluett" című Szentesen is látható képe tavaly szeptemberben a FotoArt folyóirat címlapjára került. A fiatal fotóművész Szentesen kiállított képei - melyek a természet, az élővilág olykor múlékony csodáit tárják elénk - gyönyörűek, hihetetlenül tiszták és elgondolkodtatóak. Beszélgetésünk során Balog Zsolt kifejtette, a világot nem mindig látja olyan szépnek, mint azt képei sugallják.

Rohanó, nyugtalan világunkban azonban tudatosan törekszik arra, hogy a szörnyűségek helyett a szépség sugározzon alkotásaiból. A természet apró részleteire koncentráló különleges pillanatképeivel a művész ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy ez a szépség törékeny, melyet védeni, óvni kell. A közeljövő terveivel kapcsolatban Balog Zsolt elárulta, készülő kiállításának fókuszában Magyarország természeti kincsei állnak. Mint rámutatott: hihetetlen gazdagság rejtőzik hazánkban, s ezt a sok szépet meg kell mutatni az embereknek. Félő azonban, ha így pusztítjuk élőhelyeinket, elveszik a sok kincs - tette hozzá, majd kifejtette: nem titkolt célja, hogy felhívja figyelmünket a természeti környezet megóvására. A fotóművészhez egyébként a költészet és a számítástechnika is közel áll, melyek ötvözete rendhagyó módon egyszerre hívja fel figyelmünket Balog Zsolt remek képeire és az élővilág védelmére.

Az április 26-ig látható kiállításon ugyanis egy érintőképernyős multimédiás információs pult segíti az eligazodni vágyókat. Az internet hozzáférést biztosító számítógép segítségével az alkotóról is számos információhoz juthatunk, míg a képek mellé rendelt zenék és versidézetek még inkább segítenek elmélyülni Balog Zsolt fotóinak különleges világában.


<<< Vissza