<<< Vissza

Harcsára - szabadon

2003. április 18.

 
Elszenesedett nádszálak, korom és hamu a parton, több mint 10 tonna frissen telepített hal a vízben. Ez várja ezekben a napokban a horgászokat a Gerecz- tavon. Az ipartelepi út menti tó inkább hasonlít egy haltartó lavórhoz, mint egy biológiailag aktív, önfenntartó, a halak szaporodását biztosító természetes közeghez. Ezért is, no meg az intenzív horgászat miatt szükséges a nagymértékű telepítés.

Füsti M. Lajos, a horgászegyesület elnöke elmondta, hogy az idén eddig negyven mázsa ponty, ugyanennyi keszegféle, tizenöt mázsa amúr, 53 kilogramm egynyaras szürke harcsa és 153 kiló szintén egynyaras süllő került a tóba. Utóbbitól azt várják, hogy csökkentse a túlszaporodott törpeharcsa állomány ivadékait. Éppen ezért nem egyszeri süllőtelepítésről van szó, hanem folyamatosan tesznek majd 7-8 dekás méretűeket a vízbe. A Kurca-csatornába már korábban bekerült húsz mázsa ponty, amit még tavaly kifizetett az egyesület, de az őszi hidegek és a kései tavasz miatt csak mostanában kerülhetett vízbe. A Zsoldos-tóval kapcsolatban az elnök elmondta, hogy annak a vize sós, köszönhetően a két évvel ezelőtti belvizes időszakban beszivattyúzott vegyszeres víznek. Próbaképpen telepítettek bele halat most is, de mindenképp be kell vizsgáltatni halélettani szempontból. Tavalyelőtt a Zsoldos és a Pankotai tavat összekötötték egy csővel, de igazából sem a víz, sem pedig a halak nem mozognak benne.

A harcsára horgászoknak lehet jó hír, hogy csak erre a halfajra lehet horgászni saját csónakból a Gerecz-tavon, éjjel-nappal és nincs rá sem mérethatár sem tilalmi időszak. Emlékeztetőül: 1995-ben egy 98 kilós, tavaly egy 74 kilós példány akadt horogra, de ezek mellett több darab tíz kiló felettit is fogtak a horgászok.
A szezon elkezdodött, már "csak" kedvező időjárás, szabadidő, türelem, szerencse és némi pénz szükséges az eredményes horgászathoz. Jó fogást!


<<< Vissza