<<< Vissza

"Nyitnikék..."

2003. április 18.

 
Az intézmény régi hagyománya, hogy minden évben területi és megyei szinten Petőfi Sándor emlékére szavalóversenyt rendez. Ebben a tanévben különös aktualitást adott az eseménynek, hogy a névadó születésének 180. évfordulójára emlékeztek a megjelentek, s mindez összekapcsolódott a költészet napjával.

Az ünnepségen Mészáros László igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd Oltyán Lajos, az oktatási bizottság elnöke nyitotta meg a versenyt, melyen közel 50 felső tagozatos diák vett részt. S, hogy a vendéggyermekek se izguljanak, az iskola kamarakórusa és egy versmondó diák igyekezett oldani a feszültséget.

A verseny 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban zajlott. A jelenlévők színes, változatos műsort hallgathattak, hiszen Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Romhányi József stb. verseiben lehetett gyönyörködni. Ismét bebizonyosodott, hogy József Attila szavai ma is mennyire időszerűek: "A mű azok által él, akik szeretik a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget."

A megyei fordulón - április 29-én lesz az iskolában - térségünkből az alábbi tanulók vesznek részt:

5-6. osztály
: 1. Borbás Julianna (Petőfi isk., fk.: Kis-Rácz Antalné), 2. Dévay Zoltán (Klauzál isk., fk.: dr. Keresztesné Farkas Erzsébet), 3. Nógrádi Fanni (Petőfi isk., fk.: Fári Andrea).

7-8. osztály:
1. Köröndi Péter (Petőfi isk., fk.: Fári Andrea), 2. Szeri Krisztina (Koszta isk., fk.: Dévayné Szabó Éva), 3. Janiga Lilla (Koszta isk., fk.: Takács Lászlóné).

Kis-Rácz Antalné
közoktatási szakértő


<<< Vissza