<<< Vissza

Lengyel vendégek a városban

2003. április 18.

 
Népszavazás és testvértelepülés
Szirbik Imre polgármester márciusban - a megyei közgyűlés külügyi bizottságának elnökeként - Lengyelországban, Lodz megyében járt. Ekkor találkozott Skierniewice város polgármesterével és vezetőivel, akik kifejezték szándékukat: szeretnének egy hasonló nagyságrendű, hasonló adottságú Csongrád megyei településsel kapcsolatba lépni.

- Mit kell tudnunk a településről?

- Skierniewice 35 ezer lakosú város. Kistérségi rendszerük, amit ők járásnak neveznek, közel 50 ezer lakost tömörít. Mezőgazdasági terület, a lengyel kertészet és gyümölcstermesztés egyik központja. Szenteshez hasonló kutatóintézetük van. Bár az önálló és nem része egy másik intézetnek. Intézményi és a településstruktúrájuk is hasonló, mint városunkké, sőt mindkét várost egy kis folyó szeli át, és arra épült rá a város szerkezete is.

- A lengyelek számára az elkövetkező két hónapban alapvető kérdés az uniós csatlakozással kapcsolatos népszavazás. Mit tapasztalt, hogyan vélekednek erről?

- Lengyelországban sokkal közelebb áll egymáshoz az igen és a nem válaszok aránya, mint ahogy nálunk prognosztizálták. Rendkívül érdekelte őket az a folyamat, amely a magyarországi EU-s népszavazás előkészítését és a folyamatát jelentette. A beszélgetés közben kiderült, hogy a népszavazás feltételei Lengyelországban sokkal szigorúbbak, mint nálunk. Márpedig 2004. május 1-jén a bővítés bekövetkezik, és ha úgy tetszik, Lengyelország átkerül abba a kosárba, amelyben Romániát, Bulgáriát, Törökországot a 2007-es bővítési csomag tartalmazza. E célból voltak ők itt most Szentesen.

- Gondolom nemcsak a népszavazásról, hanem a városról is megfogalmazták véleményüket. Mit láttak, mit tapasztaltak, mi volt a véleményük?

- Kétnapos programjuk volt. A szombati nap teljesen a népszavazás kérdésével telt el. Délelőtt a megyei közgyűlés főjegyzője, a népszavazásért felelős személy tartott tájékoztatást, a megyeházán megismerkedtek az összesítőrendszerrel. Szentesen néhány szavazókört felkerestek, és egészen késő estig figyelemmel kísérték az összesítést és folyamatosan arra voltak kíváncsiak részletkérdésekben, hogy a népszavazás körül mi a helyzet. Vasárnap a várossal való ismerkedéssel telt. Ami talán érdekes volt, és találkoztam azzal a ténnyel, hogy a lengyelek tényleg mélyen vallásos emberek. Kérték, hogy a barkaünnepen istentiszteleten szeretnének részt venni.


<<< Vissza