<<< Vissza

Petőfis bemutatkozás

2003. március 21.

 
Március elején a zeneiskolában rendezték meg a Petőfi Sándor Általános Iskola vidám, bemutatkozó műsorát. Fő célja az volt, hogy a kíváncsi - szeptemberben iskolába induló - ovisok, szüleik és az óvónők bepillanthassanak az iskola sokszínű világába. Örömmel láttuk, hogy sok érdeklődő szülő és gyermeke jött el műsorunkat megnézni, amit ezúton is köszönünk.

Iskolánk tanulói sokféle színes és színvonalas műsorszámmal készültek. Volt ének, zene, népi játék, mese, mazsorett, Gergely-járás, pantomim, vers és színjátszás. A műsorszámokat az osztálytanítók, a tánctanárok, a szakkörvezetők tanították be, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy színvonalas, vidám produkciókkal mutatkoztak be a kíváncsi közönségnek. Örömmel láttuk, hogy az ovisoknak mennyire tetszettek a műsorszámok, lelkesen tapsoltak, ha egy-egy ismerős dallam csendült fel.

Iskolánk a fontos alapkészségek elsajátításán túl nagy hangsúlyt fektet a művészeti nevelésre is. Úgy gondoljuk, hogy a személyiség teljes kibontakoztatásához a művészetek ismeretére, gyakorlására is szükség van. Öröm volt látni, hogy a gyerekek milyen átéléssel, lelkesedéssel adták elő, játszották el műsorszámaikat. Igen, eljátszották a mesét, a népi játékot, hisz tudjuk, egy óvodás- és kisiskolás korú gyermek számára a játszva tanulás az egyik leghatékonyabb módszer.

Iskolánk a rajzolni, festeni szerető ovisoknak egy rajzpályázatot hirdetett. A beérkezett rajzokat április 7-én, fél 5-kor értékelik és jutalmazzák.

Befejezésül pedig engedjenek meg egy megjegyzést: az iskola művészeti palettája sokszínű, melyből öröm választani. Minden gyermeket más és más terület érdekel. Van, akinek a hangszeres tanulás, a rajzolás, az éneklés, a színjátszás, a mazsorett, a próza- vagy versmondás, a népi- vagy társastánc a leginkább tetsző. Ezek bemutatóit lehetett látni az elmúlt szerdán, és ezek közül lehet választani. Ezt a többletet tudja nyújtani a Petőfi Sándor Általános Iskola.

Mihály Ágnes


<<< Vissza