Boldoggá avatást tartanak március 23-án, vasárnap Rómában. Egy főrangú magyar szemorvost, dr. Batthyány-Strattmann Lászlót, az ő emlékét éri az a nagy "egyházkitüntetés", hogy hivatalosan is rákerül azoknak a hívőknek a listájára, akik a maguk helyén, a maguk idején, a maguk körülményei között tettek hősies fokon bizonyságot arról, hogy mire képes az élő hit. Körmenden volt szemorvos Batthyány László a XX. század elején, igen nehéz időkben, amikor nagyon sok szegény ember élt e hazában. A főúri rangban is szolgáló szemorvos tömegével gyógyította a szegények szembaját, s mindezt azzal a nem titkolt meggyőződéssel, hogy a rászoruló látni vágyó nyomorultakban Istennel van találkozása. Ez volt az ő hitének lényege. Ezt tudta hitelesen képviselni akkor, mikor díjtalanul tette látóvá azokat, akik hozzá fordultak, de szegénységük miatt nem tudtak fizetni. Már életében szentként tisztelték szerte az országban. S mikor 1931-ben hosszú rákbetegség után meghalt, a hívő társadalom úgy érezte, hogy ennek a csodálatosan élő és gyógyító orvosnak kijár a szentek glóriája. Hetvenkét esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez bekövetkezzék. Sokat lehetne arról beszélni, hogy miért e késlekedés? Egy azonban biztos, hogy a mai magyar társadalom lelkiállapota olyan, hogy nagy szüksége volna egy mai Batthyány Lászlóra, aki képes volna milliók szemlátását helyreállítani, nehogy hályogos szemmel vagy éppen vakon botorkáljunk be az Európai Unióba, mely maga is látási zavarokkal küszködik. Batthyány doktor tizenegy gyermeket nevelt fel a szó legigazibb értelmében. Nem tudhatni, hogy a boldoggá avatás szertartásán hány leszármazottja fogja ünnepelni a szent életű és szinte csodás hatékonyságú orvos-nagyapát vagy dédapát. Hányan látnak jól közülük ebben a látást pusztító világban? S ugyanazok a magyarok, akik részt vesznek a vatikáni ceremónián el fogják-e hinni a "boldoggá avatott"-nak, hogy aki jó helyen akarja keresni Istent, az jól nézzen bele sok ma élő szegény ember szemébe, akik számára nagyon sötét az a világ, mely állítólag a szabadság fényében élheti életét. Azok a magyarok, akik hitükre hivatkozva tartják magukat látóknak, és azok is, akik hisznek a nem hívésben, s ezért bíznak nagyon a szemükben, jól tennék, ha meglátnák és megsajnálnák azoknak a magyaroknak vakságát, akiktől a kilátástalanság avagy lelki kiüresedettségük vette el szemük világát. A dicső szemorvos boldoggá avatása körüli kommunikáció elég szerény. Nyilván a szegények szemének csodadoktora pártpolitikai szempontból nem eléggé hasznosítható, de azért hadd reméljünk abban, hogy lesznek elegen olyan magyarok, akik ez alkalommal mégis el tudják sóhajtani a "van, vagy, nincs" Istenhez az imát: "Urunk, add, hogy lássunk!" Aki pedig a szeretetet mosolyát varázsolja a megszorult emberek arcára, az maga is szemorvos, ha nem is csodaszinten, de azért valóságosan. Vági László

<<< Vissza