<<< Vissza

Több rablás - kevesebb autólopás

2003. március 14.

 
Nőtt a gazdasági bűncselekmények és a rablások száma a tavalyi évben Csongrád megyében, minden más bűncselekmény azonban csökkenő tendenciát mutat - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szegedi évértékelő tájékoztatóján.

A 2002-es évben a korábbi 17.733-ról 14.827-re csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a megyében. A százezer lakosra jutó bűncselekményi mutató öt év óta tavaly volt a legalacsonyabb, a főkapitányság országos szinten 13. helyen áll a megyei rangsorban, bűnügyi szempontból a közepesen fertőzöttek közé tartozik.

A lakosság közérzetét befolyásoló közterületen elkövetett bűncselekmények száma több mint négyszázzal, az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények száma pedig harminccal csökkent - hangsúlyozta Lukács János, Csongrád megye rendőr-főkapitánya.
Az elmúlt évben ötödével kevesebb az ismertté vált bűncselekmények száma, az elkövetők több mint 10 százaléka fiatalkorú volt.

A személy ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 498-ról 474-re csökkent, ebből befejezett emberölés a korábbi 8-hoz képest mindössze 3 volt. Az emberölések tetteseit a tavalyi évben sikerült elfogni.

Szintén csökkent a kábítószerrel való visszaéléses bűncselekmények száma 291-ről 245-re.


<<< Vissza