<<< Vissza

Mindent bevallunk?
 Lejárnak a határidők

2003. március 14.

 
1989 óta kell személyi jövedelemadót fizetnünk, melyről az adóhatóságnak bevallást kell adni minden év március 20-ig. Ezt vagy a munkahely teszi meg vagy nekünk kell elkészíteni. Utóbbihoz az APEH honlapján is találunk már segítséget. Az idei tapasztalatokról kérdeztük dr. Csurgó Editet, az Adó- és Pénzügyi EllenŐrzési Hivatal Csongrád Megyei Igazgatóság igazgató-helyettesét.

- A megyében 120 ezer körüli azok száma, akik személyi jövedelemadót fizetnek, közülük eddig sajnos még csak a fele adott bevallást tavalyi keresetérŐl. Ez egyrész adódhat abból, hogy sokan úgy gondolják, a bevallással egyidőben kell megfizetni az esetleges adóelmaradást. Ezt azonban a beadást követően a március huszadiki határidőig megtehetik. Másrészt szeretjük az utolsó pillanatig halogatni a hivatalos kötelezettségeket.

Az eddig beérkezett és feldolgozott adatlapokból kitűnik, hogy csökkent a hibás bevallások száma. Változtlanul előfordul az aláírás és a köztartozásról szóló nyilatkozat hiánya, esetleg nincs feltüntetve az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást kiállító szervezet adószáma.

Emelkedett az internetes programmal kitöltött bevallások száma. A tavalyi 16 százalékkal szemben az idén már 30 százalék felett tartunk. Ezzel az Apeh.hu oldalról letölthető programmal hibátlan bevallást lehet készíteni. Itt előforduló hiba, hogy hiányzik valamelyik betétlap vagy a kinyomtatott oldalról az aláírás esetleg helytelen a feltüntetett adóazonosító szám.

Ha valaki lekési a beadási határidőt, az az év végéig az 53. számú nyomtatványon pótolhatja. Ehhez csatolhat egy igazolási kérelmet, melyen a mulasztás okát írhatja le. Például külföldön tartózkodott vagy esetleg ágyban fekvő beteg volt. A következő évre tolódott bevallás a 0436. számú bevalláspótló nyomtatványon tehető meg.

A személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban felmerült kérdésekre munkatársaink válaszolnak a helyi kirendeltségen személyesen vagy telefonon, illetve napközben hívható még a 80/ 630-063 szám.


<<< Vissza