<<< Vissza

Tenni a sportért
A Magyar Olimpiai Bizottság tagja

2003. március 14.

 
A Magyar Olimpiai Bizottságba delegálták Szentes alpolgármesterét Szűcs Lajost, Csongrád megye önkormányzatának képviselői. Először arról kérdeztük a MOB új tagját, milyen gondolatokkal fogadta el a felkérést?

- Vegyes érzésekkel, mert bár középiskolás koromban ugyan sportoltam, de attól még nem lehetnék a bizottság tagja. Elődöm nem került be a megyei testületbe és akkor kerestek meg, vállaljam el a feladatot. A sport iránt elkötelezettnek érzem magam, a megyei vezetés pedig úgy döntött képviseljem a régió sportéletét az olimpiai bizottságban.

- Az elmúlt hét végén tanácskozott a testület. Hogyan működik a szervezet és miként fogadták Szűcs Lajost a MOB közismert tagjai?

- A közgyűlés értesítette a bizottság vezetését a döntésükről, majd néhány nap után Aján Tamás hívott és tájékoztatott a működés szabályairól. Most sűrűbb lesz a program, mert alig ötszáz nap választ el bennünket a világversenytől. Nagyon barátságosan fogadtak az első tanácskozás előtt. Aján Tamás titkár és Schmidt Pál elnök köszöntött, egyébként két új tagot mutattak be az ülésen. Rögtön az elnöki beszámoló után iktatták be az új jelölteket. A sportolók is kedvesen fogadtak és mindenki nagyon segítőkész volt.

- Miről esett szó a tanácskozáson?

- A gazdasági igazgató elemezte az elmúlt évet és előre tekintett egészen az olimpiáig. Nagyon jó szponzorok segítik majd a sportolók minél jobb szereplését. Az elnöki beszámolóban hallhattunk az elmúlt hónapok eseményeiről és a feladatokról. Nagy vitát váltott ki, hogy lesz-e, lehet-e olimpia 2012-ben Magyarországon. Nem örültem, hogy többen politikai kérdésként elemezték a pályázatunkat. Mindenki mondta a magáét! Végül az lett az álláspont, ha rendezhetnénk olimpiát azt támogatná a bizottság. Ugyanakkor anyagi és egyéb megfontolások miatt igen kicsi a valószínűsége egy magyar olimpiának. Ha a magyar kormány segíti és a főváros mellé áll, akkor a MOB boldogan támogatja a felkészülést.

- Mit profitál Csongrád megye, esetleg Szentes, hogy Szűcs Lajos képviseli a megyét?

- A bizottság nemcsak az olimpiával, hanem más jelentős sporteseményekkel is foglalkozik. Ha Csongrád megye egy-egy esemény megrendezésében szerepet vállalhat, akkor már segítettem a megye sportéletét. A személyes kapcsolatok is sokat jelenthetnek, és egy-egy jeles sportoló szentesi meghívásával gazdagíthatjuk Nemzeti Sportvárosunk életét.

Kruzslicz Pál


<<< Vissza