<<< Vissza

A művelődés és az oktatás önkéntes segítői

2003. március 7.

 
Az önkormányzatban nyolc bizottság működik. A grémiumokban képviselők dolgoznak, a munkájukat külsős szakemberek segítik. E hasábokon a tapasztalataikról faggatjuk őket. Ez alkalommal a művelődési és oktatási bizottság külsősei szólalnak meg.

Perczel Olivérné az MSZP javaslatára került a grémiumba. Először vesz részt a testület munkájában, korábban nem számolt ilyen feladatokkal.

- A 32. tanévemet töltöm a pályán, gondolom, azért javasoltak, mert egy huzamosabb idő után az embernek már tapasztalatai lehetnek a területről - meséli. - Mint a kultúra felhasználója, résztvevője figyelgetem a város kulturális életét, néhány dologból ki is vettem a részem. Az ifjúsági házban hosszú ideig vezettem egy bábszakkört. Ami óvónőkből állt. Nagyon sikeres volt, szerették a kolléganők is. Általában óvodásoknak tartottunk előadásokat. Elég huzamos ideig tartott. A többit? Mint tárlatlátogató, színház- és koncertlátogatóként ismerem, igyekszem tájékozódni mindenről - mondja az óvónő, majd így folytatja:

- Ez egy nagy terület. El lehet mondani, országosan az egészségügyre, kultúrára, oktatásra a maradék elv érvényesül. Most azt tapasztalom, hogy a városvezetés javítani szeretne azokon a művelődési, oktatási intézményeken, amelyek a múlt években anyagilag nehéz helyzetbe kerültek. Például többet szánnak a felújításokra. Másutt iskolát zárnak be, összevonnak. Ez nekem is nagy félelmem, Igaz, a gyerekek folyamatosan fogynak, és ezt mi is tapasztaltuk, hogy az a évben szenvedő alanyai vagyunk a dolgoknak, ugyanakkor nem hiszem, hogy az a megoldás, ha bezárunk iskolákat. Én már megértem demográfiai hegyeket és völgyeket is, vezető is voltam két időszakban, akkor is túléltük a gondokat.

Janó Tibort is a szocialista párt javasolta a művelődési és oktatási bizottságba. Korábbról van már gyakorlata a feladatból, előtte ugyanis részt vett a csatornázást előkészítő bizottság munkájában. A Deák Ferenc Általános Iskolában tanít. Alsó tagozatban, egyike a nagyon kevés tanítóknak a városban. Azonkívül az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, a kerámia tanszakot vezeti. Amiről beszél, igazán megszívlelendő.

- Ez az első önkormányzati megbízatásom, előtte nem vállalkoztam arra, hogy ilyen munkát végezzek, vagy elinduljak egyéni képviselőként. Az első megbízatás nagy megtiszteltetés a számomra. Először tanulni szeretnék, mert ezt tanulni kell, szeretném a munkát megismerni, s h már belejövök, akkor segíthetem a testület munkáját. Úgy véleménynyilvánítással, új ötletekkel, koromnál fogva is új gondolatokkal. Tizennégy éve vagyok a pályán, gyakorló pedagógusként ott állok minden nap a gyerekek között, látom a konkrét napi gondokat.

Nekem egyetlenegy alapelven van, mindig, mindenkor az együttműködés. Lehet itt párthovatartozásról, erről-arról beszélni, amennyire csak lehet, a gyerekek javára működjünk együtt. Ez lenne a lényeg.

Ternainé Fodor Mariann is új ember a bizottságban. Megkeresték, úgy döntött, hogy vállalja. Vezető óvónő, úgy gondolja, szerzett kapcsolatait kamatoztatni tudja.

- A bizottsági munkát egyfajta érdekegyeztetési fórumnak is tekintem, olyan csatornának, amely a nevelési-oktatási és a közművelődési intézményeket is képviselve a fenntartóval kommunikációra ad lehetőséget. Ez a kommunikáció ez idáig eléggé foghíjas volt, inkább gazdasági oldalról történő ellenőrzés értéke volt. Szeretnénk, ha szakmailag erősödne a rendszer. Mi nyitottak vagyunk, lehetőséget teremtünk erre, és ennek egyik megnyilatkozási helye lehet a bizottság.

A vezetői munkám során, óvodapedagógusként a már megtapasztalt nehézségeken szeretnénk enyhíteni. Erősíteni az óvodai vonalat. Hogy az óvodák megfelelő helyre kerüljenek. Úgy tűnik, Szentesen valamivel jobb a helyzetünk, mint az országos átlag, az óvodai nevelést elismerik, ezt szeretnénk fokozni, erre konkrét lépéseket teszünk. A Kossuth utcai óvodai körzet vezetőjeként alapítója vagyok az óvodapedagógusok szakmai egyesületének, ez regionális szervezet, három megye oktatási, nevelési tevékenységét fogja össze - mondja Ternainé Fodor Mariann, majd még hozzáteszi:

- Magam is művészetpártoló, zenekedvelő vagyok. Szentes csodálatos értékeket képvisel, nagyszerű színjátszó hagyományokkal rendelkezik, ennek a megsegítése a célom. Anyagiakban talán kevesebb pénz jut a művelődésre, oktatásra, de az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy vannak lehetőségek, ahol ezt a hiányt pótolni tudjuk. A pályázatokat, alapítványokat értem ezalatt. Ezt minden intézmény megteszi, hiszen nem akar senki lemaradni. A teljes odaadás leginkább az óvodapedagógusokra jellemző. Az elhivatottság, amikor szinte a semmiből csinálunk a valamit.

Lovas József


<<< Vissza