Az első világháború kitörésekor a hivatalos propaganda villámháborúról
beszélt; senki sem gondolta, hogy közel öt évig elhúzódik, s mérhetetlen
nyomorral párosul. Az 1914. évi jó termés még biztosította a lakosság
gabonaszükségletét, a fogyasztásban számottevő korlátozásra nem volt szükség.
A hadbavonultak ellátatlan családtagjai államsegélyben részesültek.
A segély összege Szentesen naponként és fejenként 62 fillér, amely ekkor
még elegendő volt a megélhetéshez. A város 2000 korona napi segélyt osztott,
ebből 3226 ellátatlanra lehet következtetni. A háború elhúzódásával az
élelmiszerek és a közszükségleti cikkek ára napról napra emelkedett. 1916
elején pl. a disznóhús ára 4,30 korona, a szalonna 6,30-7,10 k, a kolbász
4,30-5,30 k volt kilogrammonként. A hiánycikknek számító tej és tejfel
ára is rendkívül magas: 1 liter tej 0,80-1 k, 1 liter tejfel 3-4 k. A
petróleum literenként 0,50 k. Egy pár közönséges cipő 80-100 koronába
került, egy méter átlagos minőségű ruhaszövet 120-150 koronába. 1916.
január 10-től bevezették a liszt- és kenyérjegyet; a kenyér fejadagot
32 dkg-ban határozták meg. A számítások szerint február 1. és augusztus
16. között (vagyis 196 napra) 6860 q lisztre lett volna szükség a város
zavartalan ellátásához, ezzel szemben a gabonarekvirálás miatt csak 4300
q állt rendelkezésre. Ebből a mennyiségből kellett a város 10188 teljesen
ellátatlan és 6344 részben ellátott lakójának kenyérszükségletét 7 hónapon
át biztosítani. Amint várható volt, a készlet idő előtt kimerült.
1917-ben a közellátás tovább romlott. Ennek következtében az időközben
25 dkg-ban megállapított napi kenyérfejadagot a városi hatóság kénytelen
volt 20 dkg-ra csökkenteni, amely április végén 16 dkg-ra zsugorodott.
Ez természetesen a kereső nélkül maradt ellátatlanokat érintette a legérzékenyebben.
A május végére kialakult helyzetet Mátéffy polgármester így jellemezte
egyik jelentésében:
"Szentes városában az ellátatlanok száma a tízezret meghaladja, akik
a legnagyobb nyomorban és nélkülözések között élnek, mert ez a tízezer
ember egyszersmind túlnyomó részben a város munkás eleme s a hadbavonultak
itthon lévő támasz nélküli családtagjai, akik hónapszámra húst nem esznek,
azt megfizetni nem tudják, s csaknem kizárólagos táplálékuk a kenyér volna..."
Jelentését azzal zárta, hogy az éhínség bármelyik pillanatban nyílt zavargást
robbanthat ki a tömegben.
Baljós előérzete hamarosan beigazolódott. A helyi Kossuth Lajos Pártkör
1918. február 24-re rendkívüli közgyűlést hirdetett az általános politikai
helyzet megvitatására. A szervezők meglepetésére, a rendezvényen megjelent
150-180 lakos közül csupán 15-20 volt a férfi, a többi nő. A hadisegélyes
asszonyok nagyszámú megjelenése némileg módosította az eredeti napirendet,
amennyiben a hadisegélyek ügye került a tárgyalás középpontjába.
Dr. Lánczi Simon Pál ügyvéd, a gyűlés vezérszónoka, kitért a hadisegélyezettek
nyomorúságos helyzetére, kijelentve, hogy a hadisegélyek összege Szentesen
törvényellenesen van megállapítva. Felhívta az asszonyokat, hogy jogos
követelésükkel ne a városi hatósághoz forduljanak, hanem tömegesen lépjenek
be a Kossuth Lajos Pártkörbe, támogassák Károlyi Mihályt és pártját, amely
keresztül fogja vinni a hadisegélyek felemelését.
Ezt követően Árvai Bálintné - a helybeli szocialisták egyik vezetőjének
felesége - kért szót, és indítványozta, hogy egy 200 tagú, hadisegélyes
asszonyokból álló küldöttség járuljon a belügyminiszter elé, és kérjék
az államsegély felemelését. Szavaira többen javasolták, hogy az említett
küldöttség utazási költségére rendezzenek gyűjtést. Árvainé kijelentette,
hogy a gyűjtőíveket másnapra el fogja készíteni, egyben felszólította
a jelenlévőket, hogy a küldöttség tagjainak megválasztása és egyéb részletek
megbeszélése végett február 26-án jöjjenek el a pártkör helyiségébe.
Valószínűleg a gyűjtőívek köröztetésének tudható be, hogy február 26-án
délután mintegy 800-1000 asszony gyűlt össze a pártkör helyisége előtt,
és várták dr. Lánczi megérkezését. A gyülekezés hírére Zilahy Kálmán rendőrkapitány
a helyszínre küldte Jobban József rendőrtisztet két rendőrrel, azzal a
feladattal, hogy oszlassa fel a csoportosulást. Ez azonban nem járt eredménnyel.
A rendőrtiszt felhívására az asszonyok azzal válaszoltak, hogy "adják
vissza az uraikat, adják meg a békét, adjanak egyenlő hadisegélyt".
A rendőrkapitány ekkor a helyi csendőrőrshöz fordult segítségért. A csendőri
karhatalom megérkezése előtt a tömeg egy része szétoszlott, mintegy 400-500
asszony azonban megindult a Vármegyeháza elé.
Menet közben több vagyonos személy házának, valamint a Kaszinó épületének
ablaktábláit tégladarabokkal bezúzták. A Kossuth téren a 4 főből álló
csendőrjárőr - a rekvirálásra kirendelt katonaság igénybevételével - komolyabb
incidens nélkül szétoszlatta a tömeget. Az este folyamán egy kisebb csoport
ismét tüntetett és kővel hajigált, a résztvevőket a rendőrség előállította.
A következő napon, február 27-én délután a Kossuth Lajos Pártkör helyisége
felé újból nagyobb számú asszony kezdett felvonulni, az előre kivezényelt
karhatalmi erő azonban a menet kialakulását megakadályozta. A szétoszlatott
tüntetők kisebb csoportokban a Kossuth tér felé húzódtak, ott és a Kossuth
utcán sétálni kezdtek. A kocsiján elhaladó rekviráló hadnagyot kővel megdobálták.
A február 26-27-i tüntetések kapcsán összesen 36 személy ellen folytattak
nyomozást, előállítottak 14 személyt, közülük 10 ellen bűnvádi eljárást
indítottak. A háború és a nélkülözés pedig folytatódott tovább.
Labádi Lajos
|
