<<< Vissza

Adósság a kórházban
Az átszervezés elkerülhetetlen

2003. március 7.

 
A Csongrád Megyei Önkormányzat február 28-i ülésén, felmentette a szentesi kórház igazgatóját. Ezt megelőzően dr. Kovács Ágnes igazgató-főorvos - február 25-én - lemondott vezetői megbízatásáról. Az előzményekről és a döntés hátteréről kérdeztük dr. Frank Józsefet, a megyei közgyűlés elnökét.

- A testület úgy döntött, hogy elfogadja dr. Kovács Ágnes kérését: mentsük fel beosztásából. Ezzel együtt a közalkalmazotti jogviszonyát, közös megegyezéssel megszüntettük. Az igazgató-főorvost február 25-ével felmentette a testület nem tart igényt felmondási időre és nem fizet végkielégítést.
- Miért született meg ez a döntés?

- Alapvetően a probléma akkor kezdődött, amikor a kórház betegforgalma folyamatosan csökkenni kezdett. Minden erre vezethető vissza. Akkor kezdődött a nagyobb eladósodás folyamata is. Ráadásul erre az időszakra esett az úgynevezett protézisügy. Az OEP pedig kifogásolta a külföldiekkel kapcsolatos eljárást és visszaköveteli az erre kifizetett pénzt. Ez a kamataival együtt közel kilencvenmillió forint. Ezzel tovább nő az adósság és a hiány. A jelenlegi bevételei mellett nem tudja a kórház ezt is kifizetni. Ha egy intézmény eléri a kritikus adóssághatárt, akkor biztos veszi át az irányítást. Ezt próbálta elodázni a kórház vezetése, amikor egy rt. segítéségével csökkenteni igyekezett a harminc napon túli adósságait. Ez csak átmeneti lehetőség: a tartozások egy részét kifizette a cég, de ettől nem szűnt meg az adósság. Ráadásul a kifizetőnek igen magas jutalékot kell fizetni. A törvények szerint közintézmény nem vehet fel hitelt, ezért még szabálytalan is volt az akció. A megyei önkormányzat - a fenntartó - nem is tudott a pénzügyi manőverről.

- Hogyan lehet ilyen körülmények között és a jelenlegi formában tovább működtetni a kórházat?

- Mindenképpen változtatni kell. Az Egészségügyi Minisztérium konszolidációs terve alapján nyolcvanmilliót ledolgozhatunk. Segítséget csak akkor jelent a pénz, ha a különböző intézkedéseket megteszik a kórházban. A szerkezetátalakítás elodázhatatlan, mert garantálni kellett a változtatást. Az intézménynek vonzóvá kell válnia a térség számára, a betegeket a szükséges létszámmal lehet csak gazdaságosan ellátni. A kórház korábbi jó hírét vissza kell szerezni! Ha a makói kórház ezt meg tudta oldani, a deszki kórházunk kiegyensúlyozottan működik, akkor Szentesen is muszáj úgy szervezni, hogy ne legyenek állandó gazdálkodási problémák.

- Megbízott igazgatót választottak a megyei közgyűlés tagjai. Ott József megyei alelnök dr. Berente Lászlót javasolta, Szirbik Imre polgármester pedig dr. Kispál Mihályt. Miből adódott ez?

- Egyeztetési problémák miatt. Berente László jelölését előkészítettük, de elfogadtuk a város polgármesterének javaslatát. Berente László visszalépett, mert ő csak segíteni akart és a zavartalan működést szerette volna biztosítani. Ezután - némi vitát követően - a közgyűlés megbízta dr. Kispál Mihály főorvost a kórház vezetésével, a pályázat során majd kinevezett igazgató munkába lépéséig. De mindenkinek a változást kell elősegíteni, mert a jelenlegi szervezeti formában és a mostani létszámmal csak adósságot "termel" a kórház.

Kruzslicz Pál


<<< Vissza