<<< Vissza

Biztos a kórház élén
 Drágulnak a fürdő szolgáltatásai

2003. február 28.

 
A kórház élére a Csongrád Megyei Közgyűlés önkormányzati biztost nevezett ki. Az intézkedést az egészségügyi intézmény gazdasági helyzetének helyreállítása követelte meg, tájékoztatta lapunkat Szirbik Imre polgármester. Már ismeretes, hogy a kórház pénzügyi helyzete nagyon rossz, ez a szituáció azt eredményezi, hogy az intézmény semmi olyat nem tud tovább működtetni, ami veszteséges és nem a gyógyító tevékenységhez kapcsolódik.

Ebbe tartozik a gyógyfürdő szolgáltatása is. A képviselő-testület februári ülésén dr. Dömsödi József interpellációban vetette fel, hogy tudomása szerint a gyógyfürdőben márciustól negyven százalékkal emelik a belépőjegyek árát. A képviselő elmondta, nem érti, hogy a gyógyfürdő miért tartozik a megyéhez. A polgármester válaszában kitért arra, hogy a fürdő 1988-ban, a kórház reumatológiai osztályaként vált az egészségügyi intézmény részévé úgy, hogy a város továbbra is megtartotta tulajdonjogát. Ez a lépés tette lehetővé azt, hogy a társadalombiztosítás a fürdő működésének egy részét finanszírozta.

Mivel úgymond a nem betegellátás veszteségeit a társadalombiztosítás nem finanszírozza tovább, az a kórház nehéz helyzete miatt megszűnik. A tény, hogy eddig ilyen alacsony ára volt a fürdő igénybevételének, az annak köszönhető, hogy tizenöt éven át ez a rendszer működni tudott. Az áremelkedés nyilvánvalóan sokakat érint, erre vonatkozóan Szirbik Imre elmondta, hogy ez ügyben a városvezetés leül majd tárgyalni az önkormányzati biztossal. Javaslatuk: az árakat oly módon alakíthassák át, hogy azok az emberek, akik nem csúcsidőben veszik igénybe a fürdő szolgáltatásait, az számukra kedvezményes legyen. Egy kedvező bérletrendszert szeretnének bevezetni. A polgármester kijelentette: a dolognak legalább önköltségi szinten működnie kell, hiszen a veszteséget a továbbiakban már az önkormányzatnak kellene egyéb forrásokból fizetnie, előteremteni azt a pénzt, amivel kiegészíti a fürdő működését.

Az önkormányzati biztossal kapcsolatban Szirbik Imre a következőket mondta: egy, az egészségügyi minisztériumnál bejegyzett budapesti válságkezelő cégről van szó, olyan cégről, akik eddig több kórház talpra állítását végezték el. Nem Csongrád megyei személyekhez kötődik a dolog.

(lovas)


<<< Vissza