Bizony nagyon késel jégtörő Mátyás! Mintha úgy gondolnád, hogy hosszú farsanghoz, hosszú tél illik: vastag hótakaróval, hatalmas jégtorlaszokkal. Persze közben arra is gondolnunk kell, hogy a jégtörőnek meteorológiai értelemben vett késedelmessége igazában nem is nagy baj, mert legalább nem olvadnak gyorsan a hótömegek, s mérséklődik az árvíz veszélye. Viszont az a hatalmas és gonosz tél, mely megüli sok magyar ember lelkét, oly makacsul tartja magát, és annyi az utánpótlása, hogy az a veszély fenyeget, hogy a rohamosan közelgő április 12-én egy didergő, rossz hangulatú nép fog a saját sorsa felett dönteni. Ilyen értelemben bizony rettentően nagy jégtörő Mátyás késlekedése! Ezért aztán marad az ország lelkét megosztó gyűlölködés fagyos uralma, mely arra is keményen vállalkozik, hogy előre kompromittálja a történelmi tavasz minden ígéretét és biztatását. Ezért kiáltozom jégtörő felé: mire jó ez a késlekedés? Tudom, nagyon önző ez az én szemrehányó nyugtalanságom. Attól félek, hogy hosszú életemnek ez a nagyon ígéretesnek tűnő élménye elmarad, s ki fog derülni, hogy jó sorsával sem tud mit kezdeni a magyar: inkább elrontja, minthogy élvezné a kegyelem pillanatait. Erre a szomorú lehetőségre figyelmeztet Kertész Imre "Sorstalanság"-ának fiatal főszereplője, aki - mikor elérkezett a "pokol tornácából" való szabadulás órája, igazában nem tudott örülni, oly mélyre süllyedt benne a természetes emberi élni akarás, hogy a hazatérésre is rá kellett beszélni. El is indult, de nem lelkesen, hanem ily gondolatokkal: "Hát csakugyan, egyebet igen nem is tehetünk elvégre, beláttam, ha már egyszer úgy hozta módunk..." Biztos vagyok benne, hogy a szűnni nem akaró gyűlölködés úgy ki fogja fárasztani népünk lelkét, hogy még az igen szavazatok is csak arról fognak árulkodni; mi még reménykedés helyett is csak beletörődni tudunk lehetőségeinkbe. Mintha még a belépésre voksolók is csak arra tudnának gondolni: "Hát csakugyan, egyebet nem is tehetünk elvégre..." "Avagy örülni? Még mit nem!?" Ezért perlekedik a lelkem jégtörő Mátyással, a késlekedővel. Meg azért is, mert eszembe jut a bibliai zsidóság nagy emberének, a kiszabadító Mózesnek egy fontos intézkedése. Mikor elérkezett az Egyiptomból való kimenekülés pillanata, már előre elrendelte, miként kell majd ezt megünnepelni. Ez az intézkedés ma is érvényben van, s még a kereszténység legfőbb liturgiai cselekménye, az utolsó vacsora ünneplése is ebből nőtt ki, mint annak szerves folytatása. Mert a sorsdöntő esemény ünnepi esemény is. Hol vagyunk mi ettől!? Még mostanság is csak öntjük az olajat haragjaink tüzére, s mert kívülről senki nem fenyeget minket, hát saját magunkat osztjuk ketté, hogy ünnep helyett legyen pokoli elfoglaltságunk. Hol vagy jégtörő Mátyás!? Vági László

<<< Vissza