<<< Vissza

Havas költségek

2003. február 21.

 

A hóval, a téllel kapcsolatosan már mindenkinek televan a hócipője. Ez alól Szirbik Imre polgármester sem kivétel. A havas témával kapcsolatban elmondta, hogy már a január első felében megtörtént hóeltakarítás is 2,7 millió forinttal többe került, mint amennyivel a város számolt. Ezt a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács katasztrófalapja megtérítette. A második sorozat hóesést követően a költségek ma már nyolcmillió forint fölött vannak, ezzel ismét a katasztrófaalap segítségére szorul a város. A jeges részek eltakarítása a szakemberek szerint az aszfalt föltörésének kockázata nélkül már nem vállalható. Amennyire az időjárás engedi, ezt a munkát folyamatosani elvégzik.

A baj nem jár egyedül, mint megtudtuk, öt középület a hónyomás alatt megmozdult, a legnagyobb probléma a sportcsarnok bejáratánál keletkezett. A helyreállítási költség mintegy öt-hat millió forintra tehető. Kárigényét erre is benyújtotta az önkormányzat.

Az izgalmasabb dolgok most már a hó olvadásával kapcsolatosak. Összességében mintegy méteres hómennyiség zúdult a városra, ami vízzé válik majd. A polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a belvízveszéllyel számolva az első koordinációs megbeszélés már megtörtént, a feladatokat elosztották, azok számára, akik részt vesznek a munkában a fölkészülés megkezdődött. A szivattyúkat kijavították, üzembe helyezték azokat. A város beszerzett egy nagyteljesítményű szivattyút, tömlőket vásároltak, hogy a vizet el lehessen vezetni. Szirbik Imre elmondta még, hogy amit a város a saját erejéből megtehetett, azt előteremtette, de a belvízhelyzeten csak közös erővel tudunk úrrá lenni.


<<< Vissza