<<< Vissza

Tanulható és tanítható könyv

2003. február 14.



Mint előző számunkban közöltük, Burai Lászlóné (Koszta József Általános Iskola) és dr. Faragó Attiláné (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola) Hétszínvilág című olvasókönyve a Tankönyvesek Országos Szövetségének Tetszésdíját nyerte el a harmadik osztályos tankönyvek kategóriájában. A szerzőpárossal sikerekről, problémákról és célokról beszélgettem a Koszta József Általános Iskolában.

- Minek köszönhető a tankönyv sikere? Miben nyújt pluszt ez a könyv a tanulóknak?

- Először is el kell mondani, hogy ezt az olvasókönyvet egy több mint tíz évvel ezelőtti pályázatra írtuk - válaszolja elsőként Burai Lászlóné -, és azóta többször változtattunk rajta. Bár a könyvet folyamatosan használták, meghallgattuk a pedagógusok véleményét és igyekeztünk a kor követelményeinek is megfelelni. A könyv előnye, hogy igényesen illusztrált, ami fontos a gyermekek számára. Az életkori sajátosságok figyelembe vétele mellett olyan témaköröket választottunk, amelyek igazán érdeklik a kisiskolásokat. Így vesszük át az iskolával, természettel, ünnepekkel, gyermekvilággal kapcsolatos témákat, de fontosnak tartottuk, hogy a történelmi mondafüzérrel, magyar írók és költők műveivel felkeltsük a tanulók érdeklődését a történelem, valamint a magyar irodalom iránt.

- Milyenek voltak a visszajelzések a gyerekek, illetve a pedagógusok részéről?

- Úgy tűnik, a gyerekek igényei és a mi szándékaink találkoztak az olvasókönyvvel kapcsolatban. Erre utal, hogy amikor a gyerekek megkapják, élvezettel nézegetik, jó előre olvasnak belőle - fejti ki dr. Faragó Attiláné. A pedagógusok közül pedig sokan, akik másból tanítottak, visszatértek a könyvhöz, s azóta hűségesen, és ami a leglényegesebb: eredményesen használják - teszi hozzá Burai Lászlóné. Egyébként a díjat több tízezer pedagógus válasza alapján ítélték meg, de a gyermekek véleménye is befolyásoló tényező volt.

- Hogyan látják a tankönyvek minőségét, az oktatás helyzetét az általános iskola alsó osztályaiban?

- Nagyon széles a választék a tankönyveket illetően, nagy a verseny a kiadók és a könyvek között. Így csak színvonalas, jól tanulható és tanítható tankönyvek állhatják meg a helyüket. Az is fontos, hogy a könyvet megfelelő áron nyújtsák a kiadók. Ami az oktatás helyzetét illeti, nem látok nagy problémákat alsóban - veszi át a szót Faragó Attiláné - azonban a 2002-es Pisa-felmérés szerint a tizenötévesek szövegértési képességeivel már bajok vannak, ebben huszonharmadik helyre kerültünk Európában.

- Mit lehet tenni ez ellen? Dolgoznak-e esetleg valami új tankönyvön?

- Ennek a problémának nagyon sok összetevője van, de tény, hogy a hatodik osztálytól visszaesés tapasztalható, ami valószínűleg korábbról gyökerezik. Mi jelenleg - a megelőzés érdekében - egy kiegészítő munkafüzeten dolgozunk, amelynek célja a tanulási metódusok, technikák megalapozása az alsó osztályokban. Hasznosnak tartjuk ugyanis, hogy a tanulók ne csak irodalmi szövegeket olvassanak, hanem a mindennapi élettel kapcsolatos tudnivalókkal is megismerkedjenek.

P. K.

<<< Vissza