Ismét hazai siker |
2003. január 17. |
A 2003-as esztendő első bajnoki mérkőzésén
jól kezdett a Kontavill. A vidéki rivális kapusának
először Szénászki káprázatos lövése
után kellett magamögé nyúlnia, majd a
sikeres próbálkozáson felbuzdulva Szabó
Nándi centerpozícióból varázsolt
újabb gólt az ellenfél kapujába. A második
negyedben a játékvezetők három emberelőnnyel
jutalmazták az Eger támadó játékát,
s bár a mezőnyfölényt nem tudták maradéktalanul
kihasználni a vendégek, mégis félidőben
3-3-mal fordult a két csapat. A folytatásban Szénászki
mellett Szebeninek is megjött a lövő kedve, ketten együtt
hat góllal terhelték a hevesiek hálóját,
így a végjátékban csak a megszerzett
előnyt kellett megtartani. Ezt a Horváth Tamás vezette
védelmi vonal maximálisan teljesítette, az
egriek nyolc emberelőnyből csupán egyet tudtak értékesíteni.
A 7-6-os diadallal 6 pontnál jár a Kontavill csapata,
ezzel utolérte az OSC csapatát. Üröm az örömben, hogy az emberelőny kihasználás a szentesieknél
is gondot okozott, ugyanis nem igazán tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel,
holott a bajnoki helyezés ellenére az ezzel foglalkozó statisztikai rangsorban
az előkelő negyedik helyen álltak. Remélhetőleg ezen hiányosságokat kiküszöbölve
újabb győzelem következik január 18-án Cegléden, ahol nagyobb arányú sikerrel
akár a nyolcadik helyig is feltápászkodhat a Kontavill. |