<<< Vissza

Gazdagítja a tanulók személyiségét
Jövőnkért Alapfokú Művészeti iskola

2003. január 17.


"Valahol egy életút az, amit csinálok. Húsz évig rajzot tanítottam a Koszta József Általános Iskolában. Ott alakítottam ki egy alternatív tantervet, amit kiemelt tantárgyként kezeltünk. Rajztagozatot hoztunk létre, azóta is működik, és az iskola egyik profilja lett."

Keller Jánosnéval, a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával beszélgetünk. Az apropót a magyar kultúra napjának közelsége adja. Amihez az oktatási intézmény is hozzájárul. Vendéglátóm fentebb idézett sorai a továbbiakban természetesen kibővülnek.

- Rájöttünk, a zeneművészet mellett lehetőség van a képző- és táncművészet ágaiban is művészeti iskolát működtetni - mondja az igazgatónő. - Innen az ötlet. Olyan embereket tudtam magam köré gyűjteni, akik úgy szakmailag, mint emberileg már elismerést vívtak ki. Hét nevelővel indítottuk az iskolát. Nem volt egyszerű, minden alapfeltételt teljesítenünk kellet, amit más iskoláknak, hiszen mi is bizonyítványt adunk, végzettséget nyújtunk, amivel a gyerek tovább tanulhat.

- Említette, az iskola működési elve ugyanaz, mint a már ismert zeneiskoláké. Ám gyakran ott is azzal bajlódnak, hogy kicsik a falak.

- Nekünk is jó lenne egy nagy központi épület, viszont a telephelyek nagyon jól működnek. A kisdiákok ugyanabban az iskolában kapják meg a művészeti képzést, amelyben egyébként tanulnak. Ismerős a helyszín, a szülőnek sem kell egy városon át cipelni a gyerekét. Az a hét fő igazából az ötszörösére nőt mára. Nagyobb lett az iskola, több a gyerek. Azzal, hogy szétszórtan működünk, nagyon nehéz az együtt dolgozás. Mindenki a saját varázsával oldja meg, hogy a gyerekek körülötte maradjanak. Ha a csoport megmarad, akkor a pedagógus jól dolgozik.

Az igazgatónő elmondja, több általános iskolát bevontak a munkába. A képző-, zene- és színművészet mellet már kerámia tanszak is működik nagy sikerrel. A tanulók vonzónak találják a táncművészetet, egyre többen választják, elsősorban is a modern táncot. Dédelgetett álmuk a néptánc oktatásának bevezetése.

- Mit kapnak a gyerekek pluszban?

- Lehetőségeink szerint igyekszünk az ingyenes oktatást biztosítani. Mindig elmondom, a művészeti iskolák nem művészképzők, hanem személyiség formálók. Gyakran elhangzó vélemény, minden gyereknek szüksége van művészeti képzésre, fontos, hogy azt maga válassza ki. Csodálatos látni, hogy a kisdiákok mire képesek. Mit tudnak magukból kihozni és milyen lelkesedéssel. És ha csak hobbiszinten, ha csak emlékként marad meg bennük, az iskola akkor is adott valamit a tanulók személyiségéhez.

A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskolának Csongrádon, Szegváron, Mindszenten, Fábiánsebestyénben és Vásárhelyen működnek tanszakai. Az iskola a tárgyi feltételeket is biztosítja. Utazásokat szerveznek, például egy színházi próbához járművet biztosítanak. Évzárókon csodálatos előadásokat produkálnak a gyerekek, rajzaik az Ofotért kirakatában láthatóak.

- Szeretném, ha minél többen megnéznék - mondja az igazgatónő. - Bár nem a produkció a lényeg, a mindennapos tevékenység, apró kis tégla, ha úgy tetszik, amiből aztán a végkifejlet kialakul, ha végigcsinálja.

- Karácsony előtt a Kossuth téri református nagytemplomban csodálatos műsort adtak a művészeti iskolák növendékei, együtt ünnepeltek a Gryllus Dániel vezette Kaláka együttessel. Hogyan jött létre a program?

- Keresem a példákat, mintákat, láttam csodálatos dolgokat. Pesten jártam, ahol egy templomban tartották az ünnepséget. Régóta gondolkoztunk mi is hasonlóban. Egy karácsonyi ünnepségnek igazából a templom adja meg a  hangulatát. Kovách Péter lelkész kedves invitálására esett a választás a reformárus nagytemplomra. A gyerekek készítették a karácsonyfa díszeket, ők léptek fel a különböző produkciókban, meghívtuk a Lajtha László Zeneiskola növendékeit és a Petőfi Sándor Általános Iskola kiskórusát, valamint a Kaláka (felvételünkön) együttest, akik igazi és tiszta értékeket képviselnek. Telt ház mellett, nagy sikerrel. 

<<< Vissza