<<< Vissza
A jövőről tárgyaltak
Csikai Miklós Moszkvában 
2003. január 10.

A magyar miniszterelnök, Medgyesi Péter december végén néhány napig Moszkvában tárgyalt. A tíz és fél millió lakosú városba, politikai vezetők mellett neves, gazdasági vezetők is elkísérték a miniszterelnököt. A hivatalos delegáció tagjaként utazott az orosz fővárosba Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, a szentesi Árpád Agrár Rt. elnök-vezérigazgatója. 

- Milyen feladattal indult a küldöttség - kérdeztük Csikai Miklóst, - és milyen céllal utazott ön Moszkvába?

- A miniszterelnök megbízásából, a külügyminisztérium küldte számomra a meghívót, de a Magyar Agrárkamara elnökének is szólt az invitálás. Megdöbbenünk, ha arra gondolunk, hogy utoljára hét éve járt kormányfői delegáció az orosz fővárosban. Biztosan tudom, hogy óriási hibát követett el a mindenkori kormány, amiért nem használta ki a szomszédságból adódó előnyöket és a régi gazdasági kapcsolatokat. A megelőző negyven év jó hagyományait nem vették a vezetők elég komolyan. Meg kell mondanom: én háromszor voltam Moszkvában, előzőleg tizenöt évvel ezelőtt.

- Milyen a város, milyen volt a fogadtatás?

- Őszintén mondom, nem lehet ráismerni a fővárosra. Bármelyik világvárossal felveszi a versenyt, ha külső képét nézzük. Mindenütt óriási daruk segítségével folynak az építkezések. Hatalmas autópályák, ragyogó fények, úgy mint Európa bármelyik szegletében. A tárgyalásokon, mind a főpolgármesternél, mind a Földművelődésügyi Minisztériumban elhangzott: felejtsük el az elmúlt tíz évet, a jövőről beszéljünk. A jövő pedig arról szól, hogy nekünk van forrásunk és igényünk arra, hogy kiváló magyar árukat forgalmazzunk. Közös vetőmagnemesítő programban, ötezer hektáron magyar, hibrid kukoricát vessünk és mintaüzem épüljön, ahova hazai tenyészállatokat szállítsunk. Kamarai feladat is, amire Moszkva főpolgármestere és a magyar miniszter is személyesen rákérdezett: az üzemszervezés területén a köztestületek milyen támogatást nyújtanak. Közös konferenciát kívánunk szervezni ebben a témakörben. 

- Hogyan lehet Moszkvában magyar élelmiszert eladni?

- Látni és tudni kell, hogy az orosz főváros lakossága valamivel több, mint a hazai népességünk. Nem a magyar árú hiányzik a moszkvai piacról, hanem a magyar termelőknek és kereskedőknek hiányzik az ottani, óriási felvevő lehetőség. Nagyon remélem, hogy a mostani tárgyalásoknak előremozdító szerepe lesz. Remélem, hasznos volt az ott töltött három nap és profitálnak belőle a magyar gazdák és természetesen a Magyar Agrárkamara is - hangsúlyozta Csikai Miklós, a beszélgetés befejezéseként.Kruzslicz Pál

<<< Vissza