Álmodott. Álma előbb csodálatosan szép volt, gyönyörű. Mint a mesékben. Aztán hirtelen valami elrontotta az egészet. Olyannyira, hogy a folytatásban már nem volt semmi öröme. Kész borzalom, amire ébredt. A végét, azt szívesen elfelejtené. Jobbról álmodott, ami végül balul ütött ki. Szebb napokat remélt. Narancsillatú csodálatos tavaszt. És őszt is. Elsöprő győzelmet mindenekfelett. Hatalmat. A májusi hidegzuhanyt még úgy-ahogy túlélte valahogy. Október vihara azonban már rettenetes erővel csapott le rá. A kudarc (mindenképpen kudarcként könyvelte el az eredményt) teljesen lebénította. Legbelül. Kifelé a szebbik arcát mutatta mindenkinek. Ha meghallgatták, hosszasan beszélt a munkájáról, a pénzről. Olykor a választásokról. A bizonytalannak látszó jövőről. Gyakran hangoztatta: a jövőt elcsalta az ellenség. Az időjárás zegzugos erdejébe beépített embereik mind-mind színtévesztésről tettek tanúbizonyságot, amikor összecserélték a narancssárgát a szegfűvörössel. Az eredményt mindenki ismeri. A kertész, aki korábban gyümölcsöt termelt, ma már virággal foglalkozik.

<<< Vissza