<<< Vissza

Virágos Szentesért
 

2002. december 20.

 
Nagy Mihály az 5-ös számú választókörzetben indult a helyhatósági választásokon. Immáron második ciklusban. A Magyar Szocialista Párt és a baloldali összefogás támogatásával. Különben nem tagja a pártnak. Vallja, így is lehet dolgozni.

- A helyhatósági választásokon öten indultak az egyéni elsőségért. Neves "ellenfelek társaságában" kapta a legtöbb szavazatot. Mindezt hogyan értékeli? - teszem fel a kérdést.

- Kicsit azért tartottam tőle - válaszolja. - A választás sokkal higgadtabb volt a tavasszal megejtett országgyűlési választásnál. Az emberek talán jobban mérlegeltek. A választás utáni első munkanapon alig bírtam haladni a körzetben, annyian gratuláltak. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a bizalmat. Mint ahogyan ígértem is, megpróbálok helytállni.
- Aki még nem tudná, a képviselő úr civilben postás, választási körzetének nagyobbik felét naponta bejárja. A Somogyi Bélától a Nagyörvény utcáig, illetve a Báthori utcától a Szent Anna utcáig. Nagy körzet az a Vásárhelyi út két oldalán.

- Milyen bizottságokba választotta be a testület?

- Ugyanúgy, mint az előző ciklusban, a lakásügyi, valamint a szociális és egészségügyi bizottságban dolgozom most is. Úgy érzem, a munkámat valahol elismerték ezzel. Mindez nem kevés feladattal jár, már tudom. Azt is, hogy a szerzett tapasztalatokat az új tagoknak át kell adni, csakis így tudunk továbbhaladni. Az igazság az, hogy el is várják a segítséget.

- És a választókerületben?

- A körzet közel hatvan százalékát naponta bejárom. Ismerem az embereket, a problémáikat. Gyakran megállítanak, rám kiabálnak: segítsek ebben-abban. Soha nem mondok nemet. Csak hát a legtöbb kérésnek, problémának pénzügyi feltételei vannak. Az árak emelkednek fölfelé. A bérek meg alig mozdulnak el. Nem igazán úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan azt mindenki szeretné.

- Mi az, ami nagyon fontos a képviselő és a választópolgárok számára?

- Elsők között a csatornázás. Annak minél előbbi befejezése. Úgy vélem, az emberek többségének pozitív a hozzáállása, bízom abban, akik eddig nem kötötték meg a lakossági szerződést, ők is megkötik majd. A képviselő-testület sem akar ebből kizárni senkit. Valljuk be, van, ahol a havi ezer forint befizetése is gondot okoz. A nyugdíjasoknál elsősorban. Sajnos nagyon be kell osztani azt a kis pénzt, amit kézhez kapnak, hogy a legfontosabbakra jusson belőle. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy áll a csatornázás? Azután elhallgatnak. A problémák talán a belső rákötéseknél mutatkozhatnak majd.

- Más tervek, elképzelések?

- Mint már elmondtam, sok minden a pénz függvénye. Fontos számunkra az, hogy az utak, járdák állapota rendben legyen. Remélem, erre nem sokáig kell várniuk az embereknek.

- Egy alkalommal valami álomról beszélt...

- Igen. A virágos Szentesről. Valahol össze kellene fogni a körzetben, de más körzetekben is, hogy a saját portájuk előtt rendet, tisztaságot tartsanak az emberek. Hogy a házuk elé virágokat ültessenek. Túl kellene lépni azon a kérdésen, hogy az enyém is, meg nem is. Ezt mindenkinek magáévá kéne tenni. Jó lenne eljutni odáig, hogy az ide látogató vagy az átutazó olyannak lássa a várost, ahová öröm megérkezni. Szép ez a település, ilyentájt decemberben is. Nagyon sok embernek tetszik a karácsonyi kivilágítás. A szó szoros értelmében jó fényt vet a városra.

Lovas József


<<< Vissza