<<< Vissza

A legszebb üzleteket díjazták
 A szépségért és harmóniáért

2002. december 20.

 
Szépséggel, harmóniával az üzleti kultúráért címmel hirdettek akciót a szentesi üzletek számára. A város önkormányzata, a Csongrád Megyei Kereskedők Egyesülete, valamint a Szentes és Vidéke Ipartestület versenyfelhívással fordult a városban működő valamennyi kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató létesítmény üzemeltetőihez az üzletek karácsonyi ünnephez illő hangulatának megteremtésére.

Az értékelés során a bírálók az egység komplett megjelenésére figyeltek elsősorban, mint például: kirakat, külső környezet, díszítés, üzlettér hangulata, egyéb alkotó ötletek, stb.

A felhívást kibocsátók a leghangulatosabb, a legszebb üzletek díjazására 50, 30 és 20 ezer forint összeget tűztek ki. A felhívásra 24 nevezés érkezett. Miután a bizottság végiglátogatta az egységeket, meghozta a döntését is. Az ünnepélyes eredményhirdetés a győztes üzletben volt. A nyertes pedig a Piramis Lakástextil Áruház lett.

Ahol Szirbik Imre polgármester köszöntötte a résztvevőket, s adta át a díjakat. Rövid beszédében elmondta, az üzleti kultúra nagyon sok mindenről szól. Szól arról, hogyan néz ki a kirakat, milyen az üzletbelső, szól a vásárlóhoz, a kereskedőhöz. Ezt próbálja elősegíteni a pályázat. S hogy a város kereskedő társadalma megindult, az üzletek nemcsak árukkal töltődtek föl, hanem olyan hangulatot is árasztanak, ahol jó körülnézni, vásárolni.

A versenyben második lett a Vidovics órásüzlet. A harmadik helyezést pedig a Vas-Tüzép Kft. Szalai utcai telepe nyerte. Elismerő oklevéllel jutalmazta a bizottság az alábbi egységeket: Szentes és vidéke Áfész Kála iparcikkbolt, Aranykalász étterem, Drink Bár kollektívája, Váczi cipőbolt, Fáma cipőbolt - Gomba sportbolt.

Szabolicsné Sándor Ildikó a Piramis üzletben elmondta, a címet mindenképpen megtiszteltetésnek veszik. - Ez az időszak minden ember életében a legkedvesebb. Hozzá megfelelő színvonalat, hangulatot próbálunk teremteni. Mindent megteszünk azért, hogy a vevő jókedvűen vásároljon karácsonyra. Elmondhatjuk, óriási a karácsonyi kínálat, mindenki megtalálhatja magának a legkedvezőbb és legkedvesebb ajándékot. Mellette különböző szolgáltatásokkal állunk a vásárlók rendelkezésére - jelentette ki.


<<< Vissza